Öt évre ítéltek egy férfit, aki molesztálta élettársa unokáját

Első fokon öt év hat hónap fegyházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Törvényszék egy férfit, aki 2019 februárja és 2021 májusa között több alkalommal molesztálta élettársa nyolcéves unokáját - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.Azt írták, a férfi Szombathelyen együtt élt élettársával, és annak 2010 novemberében született unokájával, akinek a nagymama a gyámja is volt. Amikor a nő dolgozott, a férfi látta el a kislány felügyeletét. Kihasználva, hogy kettesben voltak éveken keresztül a gyermek tiltakozása ellenére szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.
    

A sértett 2019-ben elmondta az édesanyjának a történteket, aki nem hitt neki. Amikor a nagymama megtudta a történteket, megszakította az élettársi kapcsolatot és feljelentést tett  - ismertette a főügyészség. A Szombathelyi Törvényszék a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amely során kiskorú nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi - tudatták.
    

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek, de a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a férfi bűnös, büntetése megfelelő. Az ügyben másodfokon a Győri Ítélőtábla fog dönteni - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com