Öt évre ítéltek el egy angoltanárt, aki robbantásos merényletre készült Szentpéterváron

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Ötévi szabadságvesztésre ítélte egy katonai bíróság Jevgyenyij Jefimov angoltanárt, aki tavaly az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felbujtására öngyilkos pokolgépes merényletet készült elkövetni a szentpétervári Kazanyi Székesegyházban.Öt bűntársa közül egyet két, egy másikat pedig két és fél évi szabadságvesztésre ítéltek, amiért nem értesítették  a hatóságokat a készülő terrorcselekményről. A többi bűnrészes esetében később hirdetik ki a verdiktet. Az egyik legrangosabb orosz ortodox templomban december 16-ra tervezett merényletről elsőként az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szerzett tudomást és tájékoztatta az orosz hatóságokat. A segítségért Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak.

    
Hírügynökségi beszámolók szerint a merénylet leleplezéséhez az is hozzájárult, hogy Jefimov anyja a rendvédelmi szervekhez fordult. Az elítélt az utolsó szó jogán bocsánatot kért Szentpétervár lakosaitól és elmondta, hogy a terroristák a közösségi médián keresztül szervezték be. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy korábbi közleménye szerint az IÁ külföldről irányította a szentpétervári terrorsejtet, a Telegram üzenetküldő szolgáltató alkalmazásával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

A szigetszentmiklósi rendőrök vetettek véget egy esti autózásnak Dunavarsányban.

Hetven forintért?

Hetven forintért?

Nem több, mint hetven forintért és dohányért vertek össze Mezőkövesden egy fiatalembert azok az útonállók, akikkel szemben a rendőrség rablás miatt folytat eljárást.

Rendőrség: robbanás okozhatta a Budakeszin történt halálos háztüzet, bűntetőeljárás indult

Rendőrség: robbanás okozhatta a Budakeszin történt halálos háztüzet, bűntetőeljárás indult

Az elsődleges vizsgálatok szerint valószínűleg az egyik szobában történt robbanás okozhatta a három halálos áldozatot és huszonhét sérültet követelő, Budakeszin péntekre virradóra történt háztüzet - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

http://ujhazak.com