Öt frontszakaszról jelentett előrenyomulást az orosz védelmi minisztérium

A hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni az orosz fegyvereres erők az elmúlt nap folyamán - közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.A hadijelentés szerint a "különleges hadművelet" övezetében mintegy 1230 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több, a hadsereget kiszolgáló energetikai és közlekedési objektumot, valamint egy pilóta nélküli repülőgépeket összeszerelő üzemet, csapásmérő drónok felkészítésének és indításának több helyszínét, lőszer- és anyagraktárakat, egy harckocsit és 17 egyéb páncélozott harcjárművet, négy irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők 13 rakétáját, továbbá 494 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és oroszországi régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a MAX messengeren azt írta, hogy a légvédelem az elmúlt két nap alatt mintegy 250, az orosz főváros felé tartó drónt semmisített meg, ezekből 49-et hétfőn. Vnukovo, Domogyedovo, Zsukovszkij és Seremetyjevo repülőterén korlátozták a légi járművek fogadását és indítását.

A Krasznodari terület Labinszk városának ipari övezetében éjjel olajlétesítmény gyulladt ki, a tüzet délutánra eloltották. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat közölte, hogy a Krímben őrizetbe vett egy 45 éves feodosziai lakost, aki a Telegramon keresztül adatokat továbbított a félsziget energiainfrastruktúrának légi fedezetét biztosító katonai helikopterekről. A gyanúsított ellen hazaárulás címén büntetőeljárást indítottak.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos a MAX-on arról adott hírt, hogy Oroszországnak eddig a kurszki régió 158 Ukrajnába hurcolt lakosát sikerült visszahoznia, és további hét ember kiszabadításán dolgozik.

Az ombudsman a Sputnik rádiónak nyilatkozva kifogásolta, hogy a nemzetközi szervezetek nem reagálnak megfelelő módon arra, hogy ukrán fogságban orosz hadifoglyokat és civileket kínoznak meg. A történteket a genfi egyezmények súlyos megsértésének nevezte, és elmondta, hogy az ilyen esetekről nyilatkozatokban tájékoztatja az ENSZ emberi jogi főbiztosát.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com