Ötre emelkedett a csehországi árvíz halálos áldozatainak száma

Ötre emelkedett a csehországi árvíz halálos áldozatainak száma, nyolc személy pedig eltűnt, őket továbbra is nagy erőkkel keresik – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter szerdán késő éjjel a CNN Prima News hírtévében.Petr Fiala kormányfő azt közölte, hogy az árvíz napjaiban - szombattól szerdáig - több mint 19 ezer embert telepítettek ki országszerte. Egy részük még a következő napokban sem térhet vissza otthonába, mert az árvíz által elöntött épületeket előbb a statikusoknak kell megvizsgálniuk, hogy lakhatók-e, érdemes-e újjáépíteni őket, vagy annyira megsérültek, hogy le kell őket bontani.


Az árvíz által egyik leginkább sújtott város, az észak-morvaországi Opava polgármestere szerint az ár a mintegy 60 ezer lakosú településen tíz négyzetkilométernyi területen pusztított, okozott nagy károkat, ahol több mint 6500 épület áll. Csehország 15 ezer nedvességelszívó gépet kért Brüsszeltől, mert ezekből nagy a hiány. A cseh tűzoltóság és a mentőszolgálatok eddig nyolcezer páramentesítő készüléket bocsátottak a lakosság rendelkezésére saját felszereléseikből.


Továbbra is gondok vannak az áramszolgáltatással. Csütörtökön reggel még mintegy 35 ezer háztartás volt áram nélkül, elsősorban a Morva-sziléziai régióban. A vasúti közlekedés több mint 20 helyi vonalon szünetel, s a közlekedés teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság. A megáradt folyók vízszintje országszerte csökken, már csak egy helyen van legmagasabb szintű árvízveszély.


Petr Pavel cseh államfő szerdán előzetes bejelentés nélkül meglátogatta a Morva-sziléziai régiót, s felkereste a leginkább árvíz sújtotta helyeket.
„A károk hatalmasak, az újjáépítés több helyen nem hónapokig, hanem évekig fog tartani” – mondta késő éjjel az elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com