Pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút a volt egyházfőtől

Noha már nem volt a katolikus egyház feje, pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt el egy vatikáni kolostorban.A búcsúztatáson, amelyet az elhunyt kérésére "az egyszerűség jegyében" tartottak, Ferenc pápa mondott gyászmisét, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végezte a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt.
    

Prédikációjában Ferenc pápa elsősorban az Istenbe vetett bizalomról és az Isten iránti odaadásról beszélt, csak beszédének végén említette közvetlenül az elhunyt volt egyházfőt, mint "a Vőlegény (Jézus) hű barátját". A gyászmisét 130 bíboros, 400 püspök és 3700 pap mutatta be. A mise végének közeledtével Ferenc szentelt vizet hintett a koporsóra és körbetömjénezte azt, miközben latinul a következőket mondta: "Irgalmas Atyánk, kegyelmedbe ajánljuk Benedek emeritus pápát, akit Péter utódjává és az egyház pásztorává tettél, és aki igéd félelmet nem ismerő hirdetője, illetve az isteni misztériumok hű szolgálója volt."
    

A nyilvános gyászszertartás után a 12 fehérkesztyűs koporsóvivő visszavitte XVI.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Benedeket a Szent Péter-székesegyházba, hogy ott a nyilvánosság előtt elzárt ceremónián helyezzék végső nyugalomra a néhai egyházfőt. Mielőtt a koporsó eltűnt a bazilika kapui mögött, Ferenc pápa megáldotta, kezével megérintette és meghajolt előtte. Csókkal illette a koporsót Georg Gänswein érsek, aki évtizedek óta volt a pápa személyi titkára, legfőbb bizalmasa.
    

A templomban a ciprusfa koporsót egy tartósító hatású cinkkoporsóba, azt pedig egy újabb fakoporsóba tették, majd a bazilika kriptájának azon szerény sírhelyén helyezték el, ahol elődei közül a később szentté avatott XXIII. János és II. János Pál pápa is nyugodott átmenetileg. A még a gyászszertartás előtt a koporsóba zárt tekercs, az elhunyt műveinek összefoglalását tartalmazó rogitum "elismert teológusként" méltatja a néhai egyházfőt. A dokumentum kiemeli, hogy XVI. Benedek pápaként, nagy tekintélyű teológusként a hit alapigazságainak terén végzett tanulmányaival gazdag örökséget hagyott maga után.
    

A temetés kihívás elé állította a vatikáni hatóságokat, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztasson. Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, őt a most elhunyt pápa búcsúztatta akkor még bíborosként. A vatikáni csendőrség 50 ezerre becsülte a temetésre összegyűltek számát. A gyászolók közül sokan érkeztek Németországból, főleg a néhai pápa szűkebb hazájából, Bajorországból.
    

A gyászmisén részt vett Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A néhai nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, december 31-én 9 óra 34 perckor hunyt el. XVI. Benedek hat évszázada az első olyan pápa volt, aki lemondott tisztségéről.  A szertartást a közmédia Duna csatornája élőben közvetítette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helybeli férfit.

http://ujhazak.com