Paranormális jelenséggel megvert falvak

Szellemeket, furcsa zajokat és alakokat érzékeltek a helyiek.

Ha nem hiszel a szellemekben, akkor most meg fog változni a véleményed, ugyanis olyan falvakról lesz szó, ahol furcsa jelenségeket érzékeltek az emberek, akik szerint nem kérdés, hogy paranormális erőkkel találkoztak.Borgvattnet, Svédország: Az 1930-as években történt, hogy egy pap előtt felbukkant egy idős asszony. Amikor a pap követni kezdte a nőt, akkor az eltűnt. 1945-ben Erick Lindgren káplán jelentette azt a különös esetét, amely szerint egy láthatatlan erő többször kilökte a székből. Lindgren soha nem látta a támadóját.Voltri, Olaszország: Egy mentális problémákkal küzdő család tulajdonában volt az a fogadó, ahol brutálisa lemészárolták a vendégeket, akiknek ellopták az értékeiket, majd a holttesteket elásták. A városi legenda szerint az áldozatok a mai napig a fogadóban kísértenek, a bútorok tologatásával szórakoznak, és a frászt hozzák a helyiekre.Prince Albert, Dél-Afrika: A faluban szellem sétát hirdetnek az odalátogatóknak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A túra megmutatja a kísértetmenyasszonyt, aki az esküvője napján halt meg. A történet szerint a nő a helyi múzeumban kísért. Állítólag jó kedélyű lélek, pedig igencsak tragikusan alakult a sorsa.Nayavutoka, Fidzsi-szigetek: A Ra tartományban található Nayavutokat borzalmas trópusi vihar rázta meg tavaly. A természeti katasztrófában sokan életüket vesztették, köztük egy 32 éves fogyatékos férfi, Pauliasi Naiova, akit másnap temettek el.

Napokkal a trópusi vihar után Pauliasi Naiova gondviselője, Osea Balesavu kutyaugatásra riadt fel az éjszaka közepén. Balesavu nem kis döbbenetére, Naiova állt előtte, és azt ismételgette, hogy „kakana”, amit azt jelenti „étel”.Belchite, Spanyolország: Az 1937-es polgárháborúban nagyjából két hét leforgása alatt gyilkoltak meg több ezer embert a spanyol faluban, ahol a mészárlás óta, alkonyatkor, gyereksírást hallanak a helyiek. A mezőgazdasági termelők arról számoltak be, hogy gyakran megmagyarázhatatlan hangok és zajok ütik meg a fülüket.Bramshott, Anglia: 1700-ban egymást követték az itt elkövetett bűntények, köztük gyilkosságok, ezért nem csoda, hogy Bramshott népe paranormális jelenségeket kezdett érzékelni. Hamarosan elterjedt a hír, hogy az angol faluban több szellem kísért. A legtöbbször egy fuvolázó kisfiúról beszéltek, aki mindig felmászik a fára és gyönyörű zenét játszik.Oradour-Sur-Glane, Franciaország: 1944. június 10-én német csapatok szállták meg az Oradour-Sur-Glane-t, ahol rengeteg embert megégettek, és szinte mindenkit lemészároltak. 1958-ban új település épült, ami szintén az Oradour-Sur-Glane nevet kapta.

A helyiek nem mertek elmenni az elpusztított területre, ugyanis arról beszéltek, és a mai napig beszélnek, hogy férfiak, nők, gyerekek szellemei bolyonganak a romok között, amikor leszáll az éj.Kuldhara, India: Az elhagyatott indiai falu területére csak a paranormális jelenségekre vadászó kalandorok merik betenni a lábukat, de más nem. Ennek oka, hogy a kutatók, akik már jártak a helyen, arról beszéltek, hogy olyan megmagyarázhatatlan jelenségben volt részük, mint például az, hogy valaki megérintette a vállukat, pedig egyedül voltak.Beenleigh, Ausztrália: A látogatók és a helyiek is különös jelenségekről számoltak be, ezért a paranormális téma kutatói elmentek a területre, ahol furcsa fotókat készítettek. A fenti képen egy elmosódott, sötét árnyék vehető ki a két épület között. A település vezetője elmondta, hogy már sok ideje, hogy gyanús dolgokat érzékelnek, így például rejtélyes árnyakat látnak, de az is előfordult, hogy a zongora magától kezdett el játszani.Az Overtoun híd átka, Skócia: Az Overtoun házhoz vezet az a híd, amelyről állítólag több, mint 600 kutya ugrott le az ’50-es évek óta. Az ebek csak tiszta időben és ugyanarról a pontról hajtották végre a különös öngyilkosságot.

A híd rejtélyére több elmélet született. Az egyik szerint Lady Overtoun szelleme kísért ott. A tudomány ennél földhöz ragadtabb teóriával állt elő, mert szerintük olyan szag árad a mederből, ami vonzza az állatokat. Hogy ki és miben hisz, azt mindenkinek szíve joga eldönteni, de inkább ne sétáltasd a kutyádat az Overtoun hídon!

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com