Parkban pisilésért büntették meg a lányokat az ott leselkedő közterület-felügyelők

Fura történettel kereste meg a boon szerkesztőségét egy miskolci édesanya, aki elmesélte miért bírságolták meg a lányát barátnőjével együtt a közterület felügyelők.


Az anya elmondása szerint a lány egyik éjjel a barátnőivel egy buli után ment haza.

Mivel a környéken nem volt nyilvános vécé egy parkban leguggoltak és ott végezték el a kisdolgukat.

pisiles1

A bokrok között azonban ott leselkedtek a közterület-felügyelők. Ők végignézték ahogy a lányok pisilnek majd odamentek, felvették az adataikat és fejenként 5 ezer forintra büntették meg őket.

A lányok azonban nem vették komolyan a bírságot és nem fizették be a csekkeket. Néhány hónap múlva az anya lakásánál ezért rendőrök jelentek meg, és figyelmeztették, ha nem fizetik be a büntetést, akkor az 5 ezer forintot a lánynak le kell ülnie.

Az anya szerint az eset felháborító több okból is. Először, mert a bokorban végignézték a felügyelők hogyan könnyítenek magukon a lányok, másodszor pedig azért mert ilyen piti dolog miatt rendőrök mennek a házukhoz és börtönt emlegetnek.

pzs_1469_fel

Kovács László  a Miskolci Önkormányzat Rendészet vezetője szerint mivel a lányok nyilvános helyen végezték el a dolgukat, a közerkölcsre vonatkozó normák figyelembevétele nélkül, így azt bárki végig nézhette, a közterület-felügyelők is. – közölte a boon megkeresésére.

 "A lányok köztisztasági szabálysértést követtek el, az eljárás pedig kormányhivatali hatáskörbe tartozik." - mondta el a rendőrség szóvivője.

Forrás: propeller.hu, boon.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com