Partnerük gyermekét is örökbe fogadhatnák a homoszexuális párok tagjai Csehországban

Várhatóan már a közeljövőben partnerük gyermekét is örökbe fogadhatják a bejegyzett homoszexuális párok tagjai Csehországban, ezt az a törvénymódosítás tenné lehetővé, amelyet több párt képviselője közösen készített elő a parlamenti alsóházban.

01homosexuality1A kormánykoalíció és az ellenzéki képviselők egy csoportjának közös indítványát pénteken terjesztik hivatalosan a parlament elé - közölte Radka Maxová, az Igen (ANO) mozgalom képviselője csütörtökön.

"Ha a bejegyzett homoszexuális párok közösen gyermekeket akarnak nevelni, akkor törvényesen lehetővé kell nekik tenni, hogy (tagjaik) partnerük gyermekéről vagy saját gyermekükről minden félelem nélkül, törvényes alapon gondoskodjanak" - mondta Maxová újságíróknak.

Kijelentette: "A gyermekeknek családban kellene felnőniük, legyen az heteroszexuális vagy homoszexuális. A jó szokásokat a családokban sajátítják el. Ugyanakkor a gyermekek biztonságát is figyelembe kell venni."
A homoszexuálisok bejegyzett partnerségét lehetővé tevő törvény 2006 július elsején lépett életbe Csehországban. Azóta összesen mintegy háromezer egynemű kapcsolatot legalizáltak. A bejegyzett partnerek "válása" nagyon ritka.

A volt Csehszlovákiában a homoszexualitás 1961-ig tilos és büntethető volt. Bár a törvényt hatályon kívül helyezték, az 1989-es rendszerváltást követően is csak mintegy tíz éves harc eredményeként, társadalmi vita után vált lehetővé a regisztrált partnerség. A törvényt 2006 márciusában Václav Klaus államfő ugyan megvétózta, de a képviselőház az elnöki döntést felülbírálta, s így a törvény hatályba léphetett.

A bejegyzett partnerségről szóló törvény részletesen szabályozza a homoszexuális kapcsolat hivatalossá tételét, a felek kötelességeit partnerükkel szemben, az egymás egészségi állapotát érintő információkhoz való jogot, valamint a másik eltartását (szükség esetén) és az öröklést.

A homoszexuális párok tagjai eddig is szabadon nevelhették saját gyermeküket, de a másik partner hivatalosan nem számított szülőnek. A mostani törvénymódosítás ezen a helyzeten változtatna, s lehetővé teszi a gyermekek örökbe fogadását a nem szülő által is. Az örökbefogadásról bíróság döntene. Amennyiben a gyermek idősebb 12 évesnél, az ő egyetértésére is szükség lenne. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a bejegyzett, illetve a be nem jegyzett homoszexuális párok akkor majdnem ezer kiskorú gyermeket neveltek.

Idegen gyermekek örökbe fogadását a törvény továbbra sem engedélyezné. A törvénymódosítási kezdeményezést a képviselőház elnöke (Jan Hamácek) és alelnöke (Jaroslava Jermanová) is aláírta.

Egy országos felmérés szerint a törvénymódosítással a megkérdezettek 58 százaléka ért egyet. Az idegen gyermekek örökbe fogadását homoszexuális párok által a csehek 45 százaléka támogatja. Ez mindkét esetben nagyjából duplája a tíz évvel ezelőtti támogatásnak.

MTI

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com