Pedofília - Nem mindenki szerint bűncselekmény

Egyes nemzetközi szervezetek legalizálni akarják a felnőtt férfiak, és serdülő kisfiúk közötti szexuális kapcsolatot.pedofil
Még a börtönökben is rossz világ vár a pedofilokra, akiknél egyáltalán nem enyhítő körülmény, hogy betegek. Aki gyereket képes molesztálni, megerőszakolni, az bűncselekményt követ el, ezért el kell távolítani a társadalomból!

Megdöbbentő, de ezt nem mindenki gondolja így! Léteznek olyan nemzetközi szervezetek, amelyeknek a tagjai azért küzdenek, hogy legálisan létesíthessenek szexuális kapcsolatot a felnőtt férfiak, és a serdülő kisfiúk.

Ilyen szervezet a NAMBIA (North American Man/Boy Love Association), amelyet 1978-ban alapított David Thorstad, és a székhelye New Yorkban, valamint San Franciscóban található. A logójukban a nagy „B” a felnőtt, míg a kis „l” a a serdülő fiút jelképezi.

A NAMBIA szerint nem minősül bűncselekménynek, ha egy felnőtt férfi fiatalkorú fiúval kerül szexuális kapcsolatba, így azért küzdenek, hogy a kiskorúság mostani fogalmát töröljék ki a törvényből.

Ha rákattintunk a szervezet honlapjára, akkor a főoldalon pedofiltörténeteket olvashatunk, valamint megismerhetjük, hogy milyen híres írók, költők, zenészek, festők voltak pedofilok a történelem során. Szerepel itt Boticelli és Leonardo da Vinci neve is.

NAMBLALOGOA legszörnyűbb talán mégis az, ahogy személyes tapasztalatokat osztanak meg a követőkkel.

Ezek között nagy számmal akad olyan, amelyben felnőtt férfiak büszkén felvállalják, hogy gyerekekhez vonzódnak. Olyan történetekkel is találkozhatunk a honlapon, amelyben többen leírták, hogy gyerekként zaklatták őket, ám ezt kifejezetten élvezték.

A NAMBIA nem csak interneten van fent, hanem a saját újságjukat is szerkesztik, amit Mambla Bulletin címmel adnak ki. Emellett börtönprogramjuk is van, amelynek keretén belül azoknak nyújtanak lelki támogatást, akik pedofília miatt kerültek a rácsok mögé.

Hollandiában is létezik egy olyan szervezet, amely legalizálná a pedofíliát. A Vereniging Martijn 1982 óta tevékenykedik, és szintén a felnőtt férfiak és gyerekek közötti szexuális kapcsolatot tenné törvényessé.

Ezzel a csoporttal kapcsolatban, 2012-ben a holland bíróság úgy határozott, hogy illegálisan működik, és a vezetőt felszólították, hogy azonnal számolja fel a Vereniging Martijn-t, ám később ezt az ítéletet semmisé tette a felsőbbrendű bíróság.

Ez a szervezet is rendelkezett saját lappal. Az OK című magazinban pedofíliával kapcsolatos cikkek, interjúk és kiskorúak meztelen fényképei jelentek meg. A csoport kizárólag előfizetőknek, postai úton terjesztette az újságot, amelynek 2006-ban jelent meg az utolsó száma.

Vereniging MartijnA Vereniging Martijn 2007-ben került igazán a figyelem középpontjába, ugyanis közzétettek a weboldalukon egy fotót, amin a holland királyi család hercegnője, az akkor 4 éves Amalia volt látható.

A királyi család természetesen követelte, hogy tüntessék el a képet, ami mellett bíróságra is vitték az ügyet, és 50 ezer eurós kártérítést követeltek.

Három évvel később, 2010-ben, a rendőrség házkutatást tartott a Vereniging Martijn vezetőjének, Ad van den Berg, otthonában. A hatóság emberei lefoglalták a férfi jegyzeteit, és számítógépét, amin később rengeteg pornográf gyermekfotót találtak. Ad van den Berget őrizetbe vették. Később pedig azzal is megvádolták, hogy egy amszterdami óvodában tíz gyermeket zaklatott szexuálisan.

Hazánkban a magyar jog nem ismeri a pedofília fogalmát, ezért ez sok problémát okozhat a jogászoknak és a társadalomkutatóknak is, ugyanis a pedofil bűncselekmény hiába tűnik számunkra egyértelműnek, valójában rengeteg kategóriába lehet besorolni.

Ha a prostitúciót nem számoljuk, akkor is még öt kategóriáról lehet szó a Btk. XIV. fejezetének 2. címe alapján. Ezek a következőek: erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, megrontás, vérfertőzés és tiltott pornográf felvétellel visszaélés.

A kategóriák minőségileg különböznek, ám mindegyik említi, hogy milyen szankció jár azért, ha az adott bűncselekményt gyermek ellen követték el. Ezek súlyosabbak, mintha felnőtt ellen követték volna el azokat.

pedofilia2A pedofília áldozata, a pszichológusok véleménye szerint, sokkal könnyebben heveri ki az átélt borzalmakat, ha az elkövető nem áll közel hozzá. Ha a tettes az áldozat közeli hozzátartozója, akkor a gyermek nem képes rá haragudni, és nem tudja levezetni a bűncselekmény miatt felgyülemlett agresszióját, ezért önmaga ellen fordítja azt.

Az ilyen esetekben szinte kizárt, hogy feljelentés történjen, és így eljárás induljon az elkövető ellen. A bűncselekményt átélt gyermek ráadásul el sem tud menekülni, hiszen rendszerint egy házban él a tettessel, akivel így minden nap kénytelen találkozni, tehát nem tudja feldolgozni a vele történteket.

Az ilyen gyermek bezárkózik, állandóan szorong, depresszióssá válik, szociális fóbia alakul ki nála, más lesz a világfelfogása, bizalmatlan lesz, és elveszti az élet értelmébe vetett hitét. Ez pedig csak egyre rosszabb lesz, minél közelebbi hozzátartozója fajtalankodik, vagy közösül vele, tehát a pedofília nagyon is bűncselekmény, amivel kapcsolatban senkinek sem lenne szabad azt gondolnia, hogy legalizálni kellene!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com