Pokoli bosszút állt a nőn a férje a facebookra feltett képei miatt 18+

Pokoli dologgal büntette meg a férje a 26 éves nőt, mert feltett magáról néhány képet a Facebookra.
A thaiföldi férfi emiatt örökre elcsúfította feleségét a legkegyetlenebb módon.


A férj a 28 éves Chatchawarn Tarrin megtudta, hogy felesége a 26 éves Nednapha Nuankhul három képet tett fel magáról a közösségi oldalra.

Ettől a férfinek elborult az agya és kegyetlenül megtorolta. – számolt be róla a Daily Mail.

A férfi a feleségét benzinnel locsolta le, majd meggyújtotta a szerencsétlen asszonyt. A nő egész teste és az arca is súlyosan összeégett, három életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Azóta már kiengedték a kórházból, de még számos operáción kell átesnie a következő hónapok során.

 „Úgy éreztem, mintha megelevenedett volna a pokol. Mindez olyan szörnyű fájdalom volt, amelyet képtelenség elképzelni.” – mesélte később az asszony a szörnyű pillanatokat.

A borzalmak ellenére azonban a nő megbocsátott a férjének. „Kívül és belül is súlyos sebeket okozott nekem, de az élet majd bosszút áll rajta. Viszont meg kell bocsátanom neki, mivel van egy közös kisgyerekünk.” – mondta.

A férfit a tettéért a hatóságok letartóztatták, hosszú időre börtönbe kerül majd.

  

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

http://ujhazak.com