Porosenko: Ukrajnának egységes EU-ra van szüksége a válság békés rendezéséhez

Az Oroszország ellen az ukrán válságban folytatott tevékenysége miatt elrendelt büntetőintézkedések "elsietett lazítása" megerősítené az orosz agressziót, és "egész Európát veszélybe sodorná" - húzta alá Petro Porosenko a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy Donald Trump amerikai elnök a szankciók visszavonása mellett foglalt állást.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy "a szankciók működnek", Oroszország nagy árat fizet az agresszióért, így az oroszok életszínvonala jelentősen süllyed, és gyengül a rubel. Ukrajna nem szorul katonai segítségre, és az EU-tól leginkább egységes fellépésre van szüksége. Egy "egységes EU Németország és Franciaország vezetésével rá tudja bírni Oroszországot a minszki megállapodás végrehajtására" - emelte ki Porosenko.



Mint mondta, olyan Európát szeretne, amely "erősebb és egységesebb", és hangsúlyozta, hogy az EU-nak fel kell lépnie a közösség összetartását nagy veszélybe sodró jobboldali populizmus ellen. Ez Olaszországra, Ausztriára, Magyarországra, de Németországra is vonatkozik - mondta Petro Porosenko. Az Európa-párti erőknek egy "új kommunikációs stratégiával" kell fellépniük az Oroszországból érkező "populista propagandával" szemben, így az EU jól tenné, ha elindítana egy orosz nyelvű nemzetközi televíziót, hogy az orosz ajkú választók rendelkezzenek "alternatív információforrással" az olyan "propagandacsatornákkal" szemben, mint az RT - fejtette ki az ukrán államfő.

Arra a felvetésre, hogy Donald Trump lenézi a NATO-t, kiemelte, hogy a NATO elengedhetetlenül fontos, a transzatlanti együttműködés gyengítése pedig súlyos felelőtlenség lenne. Az amerikai elnök azonban csak a finanszírozásról akar vitát indítani, és nem kérdőjelezi meg a védelmi szövetséget - mondta. Hazája esetleges NATO-tagságáról Petro Porosenko azt mondta, hogy népszavazást tartanak a csatlakozásról, és ha az ukránok a belépés mellett döntenek, mindent megtesz majd azért, hogy Ukrajnát felvegyék a szövetség tagjai közé.

MTI

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com