Prostituáltat futtató emberkereskedő ellen indult eljárás Szegeden

Élettársát prostituáltnak eladó szegedi férfi ellen indult eljárás, az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartoztatását - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Szanka Ferenc közölte, a július eleje óta szökésben lévő férfit a sértett megtévesztésével és a vele kapcsolatban fennálló befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017 elején párkapcsolatban élt Szegeden egy fiatal nővel. Egy állítólagos adósságára hivatkozva és a nő érzelmeit kihasználva rávette arra, hogy külföldön keresse meg a tartozás ellenértékét, de hogy azt milyen munkával kell elérnie, ekkor még nem közölte vele.


Hamis indokkal átvitte bűntársai lakásába, majd ott szembesítette azzal, hogy 1,7 millió forintért eladta őt, és prostituáltként kell dolgoznia. Amikor a sértett  távozni akart, a gyanúsított bűntársai megakadályozták őt ebben, bántalmazták, iratait és mobiltelefonját elvették. Az állandó, rendszeres erőszakos fellépésekkel, megfélemlítéssel, szidalmazásokkal és fenyegetésekkel lelkileg megtört sértettnek előbb Szegeden, majd Németországban és Ausztriában kellett prostitúciós tevékenységet folytatnia. Több hónap után sikerült megszabadulnia fogvatartóitól, akiknek a prostitúcióból származó bevételéből Magyarországon 950 ezer forint, Németországban és Ausztriában több mint 30 ezer eurót adott át.

    
A fiatal nő súlyos lelki sérüléseket szenvedett, és az emiatt kialakult pszichés és testi tünetei miatt orvosi kezelésre szorult. A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, cselekményét két, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Társait július elején tartoztatták le, a szökésben lévő gyanúsítottat elfogatóparancs alapján vették őrizetbe. Felmerült annak gyanúja is, hogy tartózkodási helyén kábítószert tárolt, valamint kiskorú élettársát is prostituáltként futtatta - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com