Pszichoaktív szerekből szerzett milliárdos jövedelmet titkolt el két zalai férfi

Pszichoaktív szerek online kereskedelmével szerzett csaknem egymilliárd forintos jövedelmet két zalai férfi, akik az adófizetés megkerülésével mintegy 400 millió forintos költségvetési csalást követtek el - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.Jánky Judit tájékoztatása szerint gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt emelt vádat a főügyészség a két férfi ellen, akik 2017 novembere és 2021 októbere között, akkor még tiltólistán nem szereplő pszichoaktív, pszichotrop szerek online belföldi kereskedelmével szerezték jövedelmüket, de azt megpróbálták eltitkolni az adóhatóság elől.
    

A 40 év körüli férfiak által postán, borítékban szétküldött termékek előállítása ismeretlen körülmények között történt, azokat a vásárlók a vádlottak által megjelölt e-mail-címekre küldött elektronikus levélben rendelték meg. A nem egyszer "herbálra" leadott megrendeléseket a másodrendű vádlott készítette össze, majd a termékeket úgy adta postára, hogy feladóként fiktív személyek adatait tüntette fel.
    

A csomagok ellenértékét a Magyar Posta Zrt. utalta át a vádlottak által megadott bankszámlákra, de voltak vásárlók, akik a termékek vételárát eleve átutalással vagy a megjelölt bankszámlára történt készpénzes befizetéssel rendezték. A folyószámlákat a vádlottak jellemzően Magyarországon munkát vállaló, ukrajnai születésű magyar állampolgárok nevére nyitották, de azok felett kizárólag a két férfi rendelkezett, a bankkártyákat is ők birtokolták.
    

A két férfi az általuk üzletszerűen végzett online kereskedelmi tevékenységből, a pszichoaktív szerek értékesítéséből 2017 novembere és 2021 októbere között 19 bankszámlán összesen csaknem egymilliárd forint bevételre tettek szert. A leplezett tevékenységükből származó jövedelmüket az adóhatóság elől eltitkolták, bevallási és befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget.
    

Az elsőrendű vádlott összesen mintegy 400 millió forint általános forgalmi adót, személyi jövedelemadót, egészségügyi hozzájárulást és szociális hozzájárulási adót nem vallott és nem fizetett be a központi költségvetésnek. A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, részben bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com