Pszichológiai segítséget nyújt a pedagógiai szakszolgálat

Mosányi Emőke közölte, kedden valamennyi osztályban az osztályfőnökkel együtt két pszichológus kezdi a napot, akik két órán keresztül, de szükség esetén egész nap ott maradnak, továbbá még hetekig jelen lesznek az iskolában.

Azt mondta, ez annál is inkább fontos, mert a tragédia óta ez lesz az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár. Vagyis ez kézzelfogható felismerés lesz.



Mosányi Emőke arról is szólt, hogy folyamatos szolidaritás tapasztalható az emberek részéről, a felajánlások okán folyamatosan csöng a telefon az iskolában. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

MTI

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com