Rabszolgaként tartotta fogva a család a garázsban a férfit – fotók és videó

Az ételt szemétből kellett guberálnia, egyébként pedig püfölték, mint egy homokzsákot. Az csak természetes, hogy ingyen dolgoztatták. Illemhelyként egy vödröt biztosítottak számára.

6 héten át tartotta fogva a rendszeres bántalmazás alatt álló férfit a Rooke család, Grenoside külvárosi részben található házukban (Sheffield övezet, az angliai Dél-Yorkshire megyében).

David és Donna Rooke

A 44 éves családfő, David Rooke elismerte, hogy szabályosan fogva tartották a férfit, őt sújtotta leginkább a törvénykezés, 6 és fél éves letöltendő börtönbüntetést kapott.

Felesége, a 40 éves Donna beismerte a tettlegességet, 19 éves fiuk, pedig tényleges testi sértésért felelt a sheffieldi bíróságon.

A pár fia: Jamie Rooke

Kinsella olyannyira fizikai és lelki terror alatt volt, mindamellett, hogy éheztették is, hogy mindenben engedelmeskedett: reggel fél 8-tól olyan éjfélig dolgoztatták, a kertet tartotta rendben és kocsit mosott, nyilván mindennemű fizetés nélkül.


Peter Kelson bíró azt mondta, képtelen volt arcrándulás nélkül végignézni a durva bántalmazásokat bemutató térfigyelő kamera által rögzített felvételt. „Szinte hihetetlen, hogy úgy püfölték, mint egy homokzsákot és úgy bántak vele, mint egy kivert kutyával” – mondta a bíró. Hozzátette, hogy az igazi emberi kegyetlenség a szünet nélküli pszichoterror – e műfaj kivitelezésében pedig igencsak jeleskedett a Rooke család.

CCTV footage captured with the families own CCTV cameras of a member of the Rooke family assaulting Craig Kinsella

A bíró továbbá döbbenetesnek találta, hogy a mai társadalomban ilyesmi történik, kiemelte, hogy a férfi ki volt szolgáltatva a család kénye-kedvének, bármikor levezethették rajta pillanatnyi agresszivitásukat, a bíró szavai szerint „mértéktelen gyűlölettől” vezéreltetve.


A Dél-Yorkshire megyei rendőrség részéről úgy nyilatkoztak, sajnos, félő, hogy nem ez az egyedüli ilyen eset, amire ráadásul mégcsak nem is derült ez idáig fény.

Jamie Rooke a több rendbeli testi sértésért 4 év letöltendő börtönbüntetést kapott, az asszony bizonyos számú ütleget ismert el, ezért négy hónapos büntetést szabtak ki rá.

David Brooke ügyész az egyik szomszéd tanúvallomása alapján arról is beszámolt, hogy a Rooke család tagjai borzalmas szavakat használtak. Az ügyész hozzátette: sok esetben csákány- és ásófogantyúval, valamint feszítővassal támadták le a lesoványodott férfit, akinek egy szőnyeg volt a fekhelye, takarója pedig egy függöny.


A rendőrség tavaly júliusban talált rá. Kinsella pár éve kezdett el a családnak dolgozni, heti 40 fontért. Ám később lecsaptak az összegyűjtött pénzére és egyéb pénzügyeit is irányításuk alá vonták, majd szerencséjére Jamie Rooke kést használt az egyik szomszéddal való vitája során, így a rendőrség helyszíni házkutatást tartott náluk, ekkor a család által megalázott Kinsella fogadta őket ráadásként.


Kórházba szállítását követően kiderült, hogy David Rooke azzal fenyegette meg, ha megszökik, halál fia. „Úgyis levadászlak” – mondta neki a családfő.

A házban talált 15 ezer fontot a bíróság az egyébként különösen érzékeny, tanulási nehézségekkel küzdő és a szomszédok szerint egy kissé lassú áldozatnak ítélte a bíróság, indoklás szerint a fájdalomért ugyan nem kárpótol, de a semminél azért jobb.

A Rooke család háza

Mr Kinsella was forced to live in the garage, using a bucket for a toilet and eating the occasional cold meal. He worked from 7.30am to midnight cleaning the family's garden and vans but was never allowed inside the house

Vicky Short felügyelő biztos abban, hogy ha júliusban nem úgy alakulnak az események, ahogy, gyilkossági ügyben folyt volna le a nyomozás. „Nehéz megérteni, hogy képes egyik ember a másik embertársával ilyen groteszk, érzéketlen és embertelen módon bánni” – nyilatkozta.

http://youtu.be/ADnL8hatXm8

http://youtu.be/iI0cOYSqskk

Forrás: dailymail.co.uk, mirror.co.uk

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com