Rasszizmustól félve eltitkolta a politikusnő, hogy migránsok erőszakolták meg 18+

Egy baloldali politikusnő eltitkolta a rendőrök elől, hogy migránsok erőszakolták meg, mert nem akarta szítani a rasszizmust.


A 24 éves aktivistát Selin Görent januárban támadta meg három bevándorló éjszaka, majd egy mannheimi játszótéren, szexre kényszerítették.

300x300

A nő az erőszak után elment a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen, de hazudott az elkövetők származásáról, azt mondta, hogy németek voltak.

Selin azt mondta mindezt azért tette, mert attól félt, hogy ha kiderül a németek a többi migránson torolnák meg. Ő kiáll a menekültek mellett és féltette őket a rasszizmustól.

35F81F8600000578-0-image-m-2_1467721626249

A poltikusnő, aki a baloldali Solid nevű ifjúsági mozgalom szóvivője a rendőrségnek nem árulta el, hogy a tettesek arabul vagy perzsa nyelven beszéltek.

Végül 12 óra elteltével meggondolta magát, mert megtudta, hogy egy másik nőt is megerőszakoltak a környéken. Így barátja rábeszélésére visszament a rendőrségre és bevallotta kik erőszakolták meg valójában.

eb19fcb2388b1f77e619908da50bdf23

Selin ezután egy nyílt levelet írt a fiktív migránsoknak a közösségi oldalon, amelyben kifejti mennyire sajnálja hogy az ellene elkövetett szexuális erőszak miatt az agresszív rasszizmus megerősödik.

"Sikítani fogok... Nem fogok félre állni, és azt nézni, hogy a rasszisták titeket neveznek meg problémaként. Nem ti vagytok a probléma. Ti ugyan olyan csodálatos emberek vagytok, mint bárki más, és ugyan azt a biztonságot és szabadságot is megérdemlitek, mint ők" -fejti ki a nő a levelében.

A Gesa in Kassel azaz szexuális erőszak ellen" (GESA) nevezetű csoport szerint azonban nem szabad elhallgatni, hogy nőtt a migránsok által elkövetett szexuális támadások száma.

e33938c39f810941981986589e41c32d (1)

"Az elkövetők gyakran jönnek olyan kultúrából, ahol különbözőképpen vélekednek a nőkről" -közölte Steffi Burmester, a GESA egyik embere.

"Egyedül vannak, és a folytonos menekülés miatt kialakult megaláztatásukat a férfiasságuk fitogtatásával akarják kompenzálni. A tetteiket sem sajnálni, sem elfogadni nem lehet. Ez pontosan az, aminek látszik "–tette hozzá.



Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com