Razziát tartottak négy német tartományban fegyveres szélsőjobboldali szervezkedés gyanúja miatt

Házkutatásokat tartottak kedden Németország négy tartományában fegyveres szélsőjobboldali szervezkedés gyanúja miatt.A szövetségi legfelsőbb ügyészség közleménye szerint hat gyanúsított és további négy ember lakását kutatták át. A rendőrségi művelet két keleti és két nyugati tartományban, Szászországban, Szász-Anhaltban, illetve Alsó-Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában zajlott.

    
Az akciót bűnszervezet megalakítása és bűnszervezetben viselt tagság gyanúja miatt hajtották végre. A gyanúsítottakat "szélsőjobboldali meggyőződésük köti össze", és a Wolfsbrigade (farkasdandár) nevű szerveződés tagjaiként 2018-ban megalapították a Sturmbrigade (rohamdandár) elnevezésű alegységet, amelyet a szervezet "fegyveres szárnyának" szántak - áll a közleményben.
    

A gyanúsítottak célja a szóhasználatuk szerint "a szabad hon újbóli megerősítése", Németország átalakítása a "germán szokásjog" alapján, és feltételezhető, hogy mindezt erőszakkal akarták elérni. A házkutatások a gyanú további megalapozását szolgálták, a legfőbb cél újabb adatok feltárása és annak megállapítása volt, hogy a csoport rendelkezett-e fegyverekkel. Egyelőre senkit sem vettek őrizetbe - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com