Rejtély helyett realitás

Mi az igazság a sajtóban, Pilis kapcsán megjelent állításokból?Rejtélyes törteli halálesettől, pilisi rendőrségi ellenőrzésektől, ingatlanfoglalástól volt hangos a napokban több sajtóorgánum. A gyorsan terjedő hír a közösségi médiát is bejárta, azt sugallva, mintha az egyes ügyek szoros összefüggésben lennének egymással.  Pedig ez minden realitást és valóságalapot nélkülöz!

Vegyük górcső alá a szóban forgó eseményeket.

Valóban van Pilisen egy olyan családi ház, amelyben haszonélvező jogcímén lakott egy 60 éves férfi, akit 2022 tavasza óta eltűnés miatt keresett a rendőrség. Állampolgári bejelentés alapján 2025. március 31-én találtak egy holttestet a törteli erdőben, amelyről megállapították, hogy az eltűnt férfi holtteste.

Az ügyben végzett szakértői vizsgálatok az idegenkezűséget egyértelműen kizárták, tehát nem történt bűncselekmény! Így felesleges most sejtelmesen arra utalgatni, hogy összefüggés lehet a fent említett házban jelenleg lakó külföldiek és az eltűnt férfi halála között. Megnyugtatunk mindenkit, nincs összefüggés!

Ahogy az sem igaz, hogy az ingatlan tulajdonosát fenyegetik! Megkerestük őt, és elmondta, hogy semmilyen atrocitás nem érte, nem fenyegette és nem bántalmazta őt senki! Így ebben az esetben sem merült fel olyan körülmény, ami egy rendőrségi eljárás indítását megalapozta volna.

És végül szögezzük le! Az idegenrendészeti ellenőrzéseket a hatóság korábban is végezte és a jövőben is fogja! Így a napokban tartott ellenőrzés sem egyszeri alkalom volt és az sem áll összefüggésben sem az ingatlan tulajdonosával, sem a jelenleg abban lakó személyekkel.

A rendőrség minden esetben a tények alapján végzi a munkáját, nem pedig feltételezések, sejtetések vagy sugallatok alapján.

Ezért kérjük a sajtó munkatársait, hogy a jövőben – a szenzációkeresés helyett – a tényszerű tájékoztatásra törekedjenek, kérdezzenek és válaszolni fogunk! A tényeket, az igazat! Mert az így megjelent történetben az egyetlen biztos dolog az, hogy több benne a feltételezés, mint a valós alap.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com