Rejtélyes zenészek és együttesek
Tíz híres előadó különös legendája.
A titokzatos művészek mindig felkeltik az emberek fantáziáját, aminek köszönhetően mára több olyan rejtélyes zenészről és együttesről tudunk, akiknek nevéhez különös történetek kapcsolódnak. Íme közülük tíz!
Richey Edward: A Manic Street Preachers gitárosa és dalszövegírója volt Richey Edward, aki egy másik zenekar tagjával készült az Egyesült Államokba repülne, de valamiért úgy döntött, hogy inkább a szülővárosába utazik.
A 27 éves Richey Edward két hetet töltött otthon, amikor eltűnt. A hatóságok egyetlen nyoma a férfi elhagyott autója volt. A zenészt 13 évnyi kutatás után halottnak nyilvánították. Ennek ellenére a zenekar tagjai továbbra is hisznek abban, hogy Richey Edward él, ezért még mindig a számlájára utalják a fizetéseik egynegyedét.
David Bowie: A lehullott csillag metaforáját használta pályafutása során David Bowie, aki a földre esett, és a csillagokról, űrhajósokról énekelt. A vele kapcsolatos elméletgyártás az utolsó albuma, Blackstar és a „Lazarus” dal kapcsán indult be igazán. A spekulációs történetek szerint ezek tele vannak a zenész rejtett üzeneteivel (a Bibliában Jézus feltámasztotta Lazarust), amelyek arra utalnak, hogy a halottak visszatérnek.
Fiatalként David Bowie erősen érdeklődött a Kabbala iránt, de a pentagramma is ámulatba ejtette. A hírességet szintén foglalkoztatta Aleister Crowley, akire a dalaiban is található utalás. A zenész videói tele vannak sátáni és vallási jelképekkel. Sokan úgy gondolják, hogy David Bowie csak megjátszotta a halálát, és valójában él.
Syd Barrett: A Pink Floyd egyik alapítója volt Syd Barrett, valódi nevén Roger Keith Barrett. Az énekes és gitáros csak két évig maradt a pszichedelikus rockegyüttes tagja. A zenész a rengeteg drogozás miatt sokat hallucinált és skizofrénia alakult ki nála.
1967 végén egy tubus hajzselét és Mandrax tablettát kent a hajára, majd a koncerten a forró reflektorok miatt ez az arcára folyt. Azt követően, hogy el kellett hagynia a Pink Floydot, visszatért a Stars nevű zenekarával.
A Stars soha nem volt túl sikeres banda, viszont létezik egy rémisztő mendemonda, amely szerint a zenekarnak van egy kiadatlan albuma, a The Melting Lady, aminek egyik dalában, a „Két kis toronyban” Syd Barrett állítólag tornyokról énekel, amelyek 2001-ben összedőlnek.
Giuseppe Tartini: 1692-ben, a velencei köztársaságban született Giuseppe Tartini hegedűművész, aki a híres Stradivarius egyik ismert tulajdonosa volt. 1756-ban, pár évvel a halála előtt, Giuseppe Tartini azt álmodta, hogy találkozott az ördöggel, aki egy darabot játszott el a hegedűn.
Miután a zenész felébredt, megpróbálta leírni az álmában hallottakat, amiből megszületett a G-moll hegedűszonáta, avagy „Az ördög szonáta”, ami Giuseppe Tartini egyik leghíresebb alkotásává vált. A darab annyira bonyolult, hogy az emberek akkoriban azt beszélték, hogy a hegedűművésznek hat ujjra lenne szüksége ahhoz, hogy el tudja játszani.
Ugyanakkor ennél durvább szóbeszéd is járta, ugyanis állítólag az, aki eljátssza a teljes darabot, eladja a lelkét az ördögnek.
Niccolo Paganini: Az 1782-ben, Olaszországban született Niccolo Paganini ötévesen kezdett hegedülni. Habár 15 évesen elindult a mentális leépülés útján azzal, hogy inni, szerencsejátékozni és nőzni kezdett, mégis kétségkívül ő volt a valaha élt egyik legjobb hegedűművész (másodpercenként 12 hangot játszott).
A tudása miatt rosszindulatú pletykák célpontjává vált. Egyesek szerint Niccolo Paganini alkut kötött az ördöggel, mások szerint ő az ördög fia. A nagyon magas, vékony, sápadt, hosszú orrú és beesett arcú zenészről azt is állították, hogy a mosolya ördögi, a szemei pedig lángolnak. Azt is híresztelték, hogy Niccolo Paganini megölt egy nőt, akinek lelkét csapdába ejtette a hegedűjében.
Halála előtt a hegedűművész nem kért papot és az utolsó kenetet is megtagadta. Miután elhunyt, nem temették szentelt földbe.
Tupac: Az erőszakos zenéjéről és a bandatevékenységekben való részvételéről volt ismert Tupac, akit akkor lőttek le a kocsijában, amikor megállt egy lámpánál. A támadás után a Dél-Nevada Orvosi Központba szállították, ahol hat nappal később, 1996. szeptember 13-án meghalt.
Az elméletgyártók szerint Tupac nem is halt meg, hanem magányosan él egy villában Barbadoson vagy Kubában. Akik hisznek ebben, azok különféle fényképekkel próbálják bizonyítani, hogy Tupac él.
Robert Johnson: 1938-ban mérgezték meg Robert Johnsont, aki ezt nem élte túl. A zenész mindig is gitáros szeretett volna lenni, de nem volt túl nagy tehetsége a hangszerhez. Egy nap azonban, mintha csoda történt volna, megtanult gitározni.
Robert Johnson barátai arról beszéltek, hogy amikor megkérdezték a férfit, hogy hogyan sajátította el egyik napról a másikra a gitározást, akkor ő azt fellelte, hogy az egyik kereszteződésben, ami Mississipp-ben található, és máig sokan látogatnak el oda, találkozott az ördöggel, aki felhangolta a hangszert és tehetséget adott neki a lelkéért cserébe. Később írt egy „Én&Ördög” című dalt, ami egy fausti üzletről szól.
Jimmy Page: A Led Zeppelin gitárosa volt Jimmy Page. A zenekart gyakran okkult dolgokkal mutatták be, és azt híresztelték róluk, hogy a banda tagjai alkut kötöttek a ördöggel. Arról is pletykáltak, hogy az egyik leghíresebb számukban, a „Stairway to Heaven”-ben ördög imádat hallható, visszafelé hallgatva pedig olyan mondatok fedezhetőek fel, mint az „Oh, itt van az édes Sátánom”.
A Led Zeppelin tagjai közül Jimmy Page állt a legközelebb az okkult szertartásokhoz, valamint rajongott Aleister Crowleyért, akinek megvette a Loch Ness közelében található házát, ám végül elköltözött onnan, mert állítása szerint szellemek kísértenek benne.
Ghost: A világ egyik legtitokzatosabb zenekara a svéd okkult, istenkáromló, ördögi rockbanda, a Ghost, aminek dalszövegeiben olyan mondatok szerepelnek, mint például a „Lucifer, itt vagyunk a dicséretedért”, vagy a „Kelj fel a pokolból”.
A Ghost tagjai teljesen anonimok, és a névtelen ghouloknak nevezik magukat. A frontemberük antipápa ruhát visel, a koncertjeiket pedig miséknek tartják.
Elvis Presley: Egyesek szerint szívrohamban, mások szerint drogtúladagolásban halt meg Elvis Presley 1977-ben, ám vannak, akik szerint a Király még mindig él. Akik ebben hisznek, azok állítják, hogy többször látták és fényképekkel próbálják bizonyítani, hogy Elvis a michigani Kalamazooban él.
Ugyanakkor nem a halála az egyetlen rejtélyes dolog Elvis esetében, ugyanis még életében azt állította, hogy 8 éves korában földönkívüliekkel találkozott, akik megmutatták neki, hogy fehér ruhába énekel a tömegnek.
(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások