Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.Ha különös körülmények között eltűnt, vagy meghalt hírességekről esik szó, akkor általában a színészek és a zenészek az elsők, akik az ember eszébe jutnak, ám a múltban nem egyszer előfordult, hogy népszerű írók tűntek el nyomtalanul.

Irmgard Keun: A második világháború előtt írt olyan témákról Irmgard Keun, amelyeket a náci párt elítélt, ezért a híres német regényírónak el kellett költöznie Németországból. Keun Franciaországban és Hollandiában élt, majd 1940-ben megjelent egy újságcikk, ami a haláláról számolt be. Ez azonban hamis hírnek bizonyult, ugyanis kiderült, hogy Keun papírokat hamisított azért, hogy visszamehessen Németországba a szüleihez. Az máig rejtély, hogy mennyire vett részt a hamis halálának híresztelésében, de az sem derült ki, hogy hogyan vett fel új személyazonosságot. Tekintve, hogy a nyilvánosság előtt halott maradt, ezért az eltűnése és az 1940 utáni életéről alig lehet tudni valamit.

Oscar Zeta Acosta: A Chicano mozgalom írója, ügyvédje és aktivistája volt Oscar Zeta Acosta, aki a társaival a diszkrimináció ellen harcolt, amivel rengeteg mexikói-amerikai szembesült az 1960-as és 1970-es években.

Acosta életében két regénye jelent meg.

Emellett híres volt a szintén író Hunter S. Thompsonnal ápolt barátságáról, ami 1974-ben szakadt meg, amikor is eltűnt Mexikóban. Thompson sokat foglalkozott Acosta halálával, amivel kapcsolatban voltak elméletei, de konkrét válaszokat nem talált.

Az évek múlásával sok teória született arról, hogy mi történhetett az íróval. Ezek között volt, aki kábítószert sejtett az ügy hátterében, míg mások szerint Acosta politikai aktivizmusa okozta a vesztét. Ugyanakkor egyik elméletet sem sikerült bebizonyítani.

Ambrose Bierce: A XIX. század második felében szerzett hírnevet, mint újságíró és író. Bierce hasonlóan sötét hangvételű történeteket fogalmazott meg, mint Edgar Allan Poe. Az író élete különös és tragikus fordulatokkal volt tele, az eltűnése vagy a halála pedig kifejezetten rejtélyes.

Amikor Bierce fiatal volt, akkor az északiak oldalán harcolt az amerikai polgárháborúban, majd a vadnyugaton érték kalandok. Írni akkor kezdett, amikor San Franciscóban dolgozott éjjeliőrként. A férfi magánélete nem volt mesés. Először a felesége csalta meg, ezért elvált tőle.

A nő nem sokkal később meghalt, majd Bierce egyik fia öngyilkos lett szerelmi bánatában, a másik pedig alkoholmérgezésben vesztette életét. 1913-ban, amikor Mexikóban kitört a forradalom, Bierce odautazott, mert „ott végre történik valami”.

1913 októberében New Orleans és San Antonio érintésével ment Laredóba. Novemberben El Pasónál lépte át a mexikói határt, és Ciudad Juárezbe ment. Innentől kezdve senki sem tudja, hogy pontosan mi történt a férfival.

Állítólag decemberben Chihuahua városába ment. Később többen állították, hogy tudják, hogy hogyan vesztette életét az író, de azok száma sem kevés, akik szerint öngyilkosságot követett el. Voltak, akik öt évvel Bierce eltűnése után az Egyesült Állatomban vélték látni a férfi. Az, hogy pontosan mi történt vele, a mai napig nem derült ki.Antoine de Saint-Exupéry: Kevesen tudják, hogy A kis herceg írója nagyon jó pilóta volt. Antoine de Saint-Exupéry a második világháborúban, 1944. július 31-én azzal a küldetéssel indult bevetésre, hogy szerezzen információkat a német alakulatról, ám a férfi és a gépe eltűnt.

1998-ban Antoine de Saint-Exupéry karkötője, 2000-ben pedig a repülőgépe bukkant fel Marseille közelében. Egy német pilóta azt állította, hogy ő lőtte ki az író gépét, de ezt több korabeli adattal megcáfolták.

Akadt, aki szerint Antoine de Saint-Exupéry rossz lelkiállapota és italozása odavezetett, hogy az író megölte magát. Azt talán már soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában mi történt a férfival.

Barbara Newhall Follet: Már kislányként hihetetlen tehetségről tett tanúbizonyságot Follett, akinek első regénye, a Ház ablakok nélkül, 12 éves korában jelent meg. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy közbeszéd tárgya legyen a gyerek élete, illetve az, hogy nem fog-e neki ártani az, hogy ennyire fiatalon dolgozik.

Amikor Follett szülei elváltak, akkor az édesanyja úgy döntött, hogy világ körüli vitorlázással fogja túltenni magát a lelki megrázkódtatáson. Ennek az élménynek köszönhető az írónő második regénye, a Norman D. utazása.

A hazatérés után Follett titkárnői munkát vállalt, hogy legyen pénze a családnak. 1933-ban férjhez ment, ám a házasságnak csak az első évei teltek boldogan, ugyanis később arra panaszkodott a nő, hogy a férje megcsalta, ez pedig nagyon megviselte az írónőt.

1939. december 7-én Nick és Follett összeveszett, majd a 25 éves nő elment otthonról. Többé senki sem látta. A férj csak két héttel később jelentette a rendőrségen, hogy mi történt. Follett rejtélyes eltűnéséről az édesanyja írt könyvet 1966-ban.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com