Rejtélyesen eltűnt történelmi személyek, akik többé nem kerültek elő

Vad elképzelések születtek az alábbi tíz alak eltűnésével kapcsolatban.A fejlett technika ellenére is előfordul, hogy a hatóság hiába keres egy eltűnt személyt, ám a múltban sokkal gyakrabban fordult elő, hogy soha nem találták meg azt, akinek egyszer csak nyoma veszett. Néhány ilyen esetben kifejezetten vad teóriák születtek arról, hogy hova tűnhettek a történelmi alakok.

James William Boyd: 1865-ben a Konföderáció tisztje volt James William Boyd kapitány, aki a börtönből való szabadulása után, Mexikóba akart utazni, hogy ott találkozzon a fiával, de soha nem érkezett meg.

A Boyd eltűnésével kapcsolatos egyik elmélet azt gyanítja, hogy véletlenül azt hihették, hogy ő John Wilkes Booth, vagyis az a férfi, aki megölte Abraham Lincoln elnököt, de az sem kizárt, hogy szándékosan gyilkolták meg John Wilkes Booth helyett.

Boyd fia azt állította, hogy kapott egy levelet, amiben az apja azt írta, hogy találkozzanak a texasi Brownsville-ben, de a kapitány nem jelent meg a megjelölt helyszínen.

Louis Le Prince: A Lumiere Brothers és Thomas Edison mellett töltött be úttörő szerepet a filmiparban Louis Le Prince, aki 1890 szeptemberében mutatta be az első kameráját, amivel filmet lehetett rögzíteni.

Az esemény után Dijonba indult, hogy meglátogassa a fivérét, majd szeptember 16-án felszállt a Párizsba induló vonatra, ám azon már nem volt rajta, amikor a szerelvény megérkezett a francia fővárosba.

Le Prince rejtélyes eltűnése számos teóriát szült. Az egyik szerint megölte magát, mert a csőd szélén állt. Egy másik elmélet azt gyanítja, hogy szándékosan tűnt el azért, hogy elkerülje a homoszexualitása miatti megaláztatást, de akadt, aki szerint a fivére végzett vele.

Le Prince özvegye nem mást, mint Thomas Edisont vádolta meg azzal, hogy megölte a férjét, mert nem akarta, hogy a férfit híressé tegye a találmánya. Itt meg kell jegyezni, hogy két évvel később, egy New York-i kacsavadászaton, lelőtték Le Prince 29 éves fiát, aki korábban Edison ellen tanúskodott.

Belle Gunness: Tizenkét embert biztos, hogy megölt Belle Gunness, a norvég származású sorozatgyilkos, aki 1908. április 28-án nyomtalanul eltűnt az Indiana állambeli La Porte-ba gazdaságából.

Gunness esetében már az első férje is gyanús körülmények között kapott „agyvérzést”. A férfi halála után a nő hatalmas vagyont örökölt, majd újra férjhez ment. Nyolc hónappal később a második férje is meghalt, de itt már egyértelmű volt, hogy gyilkosság történt.

Gunness rendszeresen hirdetésekkel keresett új munkaerőt a farmjára, de ezzel valójában az volt a célja, hogy összemelegedjen az újabb és újabb férfiakkal, akiket rávett, hogy fektessenek a farmba, majd megölte őket.

Végül Ray Lamphere, Gunness egykori barátja, felgyújtotta a nő házát, állítása szerint Gunness megbízásából, aki azt is parancsba adta, hogy a házba legyenek ott a gyerekei is. Lamphere szerint a sorozatgyilkos az egyik áldozata rokona elől menekült, a leégett épületben talált fejetlen női holttest pedig nem a nőé, hanem Gunness tette oda, hogy ezzel vezesse félre a hatóságokat. Soha nem derült ki, hogy Lamphere igazad mondott-e arról, hogy Gunness megjátszotta a halálát. A nő örökre eltűnt.


John Lansing Jr.: A New York Állami Legfelsőbb Bíróság főbírájaként dolgozott John Lansing Jr., aki akkor tűnt el, amikor 1829-ben elment, hogy feladjon egy levelet. A sikeres jogi karrierrel megáldott Lansing eltűnésével kapcsolatban sok teória született.

Az egyik szerint Lansing megbotlott és vízbe esett, ugyanis hajóval akarta elküldeni a levelét. Egy másik teória azt állítja, hogy megölték, a testét pedig elrejtették, de azt sem zárják ki, hogy a politikai ellenségei tették el láb alól. Thurlow Weed unokája az állította, hogy a nagyapja bizonyítani tudta, hogy Lansinget a politikai ellenségei ölték meg, de ennél többet nem árult el.Ambrose Small: A kanadai milliomos és színházi művészeti vállalkozó 1919. december 2-án tűnt el a torontói Nagy Operaházból, azon belül is az irodájából, ráadásul ugyanazon a napon, amikor megkezdődött a színházainak értékesítése.

Habár Ambrose Small több, mint 1 millió dollárt kaszált volna az értékesítéssel, azt a pénzt soha sem élvezhette ki. Small felesége sokáig nem jelentette a férje eltűnését, mert azt hitte, hogy a férfi egyszerűen lelépett egy másik nővel.

Small eltűnését csak egy hónap később, január 3-án jelentette a feleség, akivel kapcsolatban felmerült, hogy ő ölhette meg a férfit, akinek holttestét a Grand Theatre kemencéjében égette el. Egy másik teória szerint a rendőrség is segített Small különös köddé válásában.

William Cantelo: A géppuska korai formájának feltalálója volt William Cantelo, aki a kocsmája pincéjében dolgozott a fegyveren az angliai Southamptonban. Cantelo az 1880-as években azt közölte a fiaival, hogy üzleti útra megy, hátha el tudja adni a találmányát. Többé senki sem látta.

Cantelo eltűnésével kapcsolatban először azt gyanították, hogy balesetet szenvedhetett az utazásai közben, ám a fiai később megláttak egy cikket, amiben egy Hiram Maxim nevű feltalálót jelöltek meg, mint a géppuska feltalálóját.

Mivel Maxim és Cantelo nagyon hasonlított egymásra, ezért a férfi fiai biztosak voltak abban, hogy Maxim az apjuk. Ugyanakkor ezt cáfolja az, hogy állítólag Maxim járt Southamptonban, ahol ő és Cantelo találkoztak.

Az igazság soha nem derült ki, de az tény, hogy Hiram Maxim dúsgazdagként halt meg, míg William Cantelo fiai csak a kocsmát örökölték.

Bobby Dunbar: 1912-ben egy Louisiana-i családi ünnepe tűnt el a 4 éves Bobby Dunbar. Nyolc hónappal később, Mississippiben, találták meg a gyereket William Cantwell Waltersnél, akit annak ellenére bűnösnek találtak emberrablásban, hogy a férfi állította, hogy az unokaöccsét vitték el Bobby helyett.

A gyereket hazavitték, ahol az anyja azonosította, majd elájult. A történet különös csavarja az, hogy 2004-ben DNS-tesztekkel bizonyították, hogy a Walters-től megmentett gyerek tényleg nem Dunbar volt, hanem valószínűleg az unokaöcsöt vitték el, ám az máig rejtély, hogy Dunbar anyja miért mondta azt az idegen fiúra, hogy az övé.Solomon Northup: A 12 év rabszolgaság könyv szerzője volt Solomon Northup, aki 1857-ben tűnt el. Az író könyve hatalmas siker lett. Ezt bizonyítja, hogy az első két évben 30 ezer példányban kelt el. Northup arról is ismert volt, hogy a menekülése után más rabszolgáknak segített a szökésben.

1857-ben is rabszolga felszabadító utazásra indult, de onnan többé nem tért haza. Állítólag 1863-ban levelet írt, amiben kijelentette, hogy életben van. Az eltűnése óta sok elméletet gyártottak. Ezek között van, amelyik szerint Northup az Unió hadseregének kémkedett, vagy elfogták és megölték, esetleg ismét rabszolgává tették, de talán egyszerűen felismerték és megölték.

A Flannan-szigetek világítótorony őre: 1900 decemberében három világítótorony őr, James Ducat, Thomas Marshall, Donald McArthur, nyomtalanul eltűnt, ráadásul úgy, hogy hátrahagyták azokat a felszereléseket, amelyek fontosak voltak a zord körülmények elviseléséhez a Flannan-szigeteken és az adott évszakban.

Habár kitartóan keresték a világítótorony őreit, mégis a kimerítő kutatás eredménytelenül zárult. Az ügyet végül azzal a hivatalos magyarázattal zárták le, hogy a hullámok a tengerbe sodorták a három férfit.

Állítólag egy vihar ölte meg őket, de ennek ellentmond az eltűnésük napján született naplóbejegyzés:

„A szél elcsendesült, a tenger nyugodt. Minden békés és derűs. Isten velünk van.”

A Flannan-szigetek világítótorony őreivel kapcsolatban létezik olyan teória, amely szerint az egyik őr megölte a társait. A dolgot azonban még rejtélyesebbé teszi, hogy állítólag a padlón olyan hínárféle hevert, ami csak a tengerbe nőtt. A legvadabb elképzelés szerint valamilyen tengeri lény végezhetett a világítótorony őreivel.

Charley Ross: A 4 éves Charley Ross és a bátyja, Walter, a philadelphiai otthonuk előtt játszott 1874-ben. Júniusban Walter azt mesélte az apjának, hogy két férfi cukorkát kínált nekik a házuknál, mire az apa azt mondta, hogy a két fiú soha ne fogadjon el cukorkát idegenektől.

A figyelmeztetés ellenére, július elején mégis arra ért haza az apa, hogy a gyerekei eltűntek. Az egyik szomszéd akkor azt állította, hogy látta a gyerekeket két férfival egy lovas kocsin. Az apa jelentette a rendőrségen a fiai eltűnését, majd később, hazafelé menet, találkozott az idősebb fiával.

Walter elmondta, hogy a két férfi azt mondta nekik, hogy tűzijátékot kapnak, ha elmennek velük. Az apa hamarosan megkapta az emberrablók követelését, ami 20 000 dollárról szólt. Habár a szülőknek nagy nehezen sikerült megszerezniük a pénzt, a rablók mégsem jelentek meg az átadás helyszínén.

Ezt még néhányszor eljátszották a gyerekek anyjával és apjával, de végül a gyerekrablók eltűntek. Később, egy szerencsétlen eset következtében, az emberrablók holtan kerültek elő. Charley soha nem került elő, így azt sem lehet tudni, hogy otthagyták valahol, vagy megölték.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com