Rekord mennyiségű heroint foglaltak le Tompán

Rekord mennyiségű, 10,7 kilogramm heroint foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a tompai határátkelőnél, a kábítószer feketepiaci értéke 160 millió forint körüli - közölte szombaton a rendőrség a police.hu honlapon.A közlés szerint két albán férfi jelentkezett belépésre egy Volkswagennel még csütörtök éjjel 3 órakor. Az útlevelet ellenőrző rendőrnek feltűnt a két férfi gyanús viselkedése, ezért az autó teljes átvizsgálása mellett döntött. Kiderült, hogy az alvázon a nyitott kardánalagutat behegesztették. A rejtekhelyről 20 darab, összesen 10,7 kilogramm súlyú csomag került elő, amelyekben barna por volt.


Az anyag a helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint heroin, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 160 millió forint. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, bár a végleges szakértői véleményre még várni kell, de az már most kijelenthető, hogy az elmúlt évek legnagyobb heroinfogásáról van szó.

    
A két férfit a rendőrök őrizetbe vették, kihallgatták, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezésüket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

A szigetszentmiklósi rendőrök vetettek véget egy esti autózásnak Dunavarsányban.

http://ujhazak.com