Rémisztő beszámolók a szellemvilággal kapcsolatba került gyerekekről

Hét eset, amely állítólag valóban megtörtént.Az interneten keringő történeteket mindig fenntartásokkal kell kezelnünk, ezért most sem lehetünk abban teljesen biztosak, hogy tényleg megtörténtek a következő beszámolók, amelyekben gyerekek találkozhattak a szellemvilággal. Az azonban kétségtelen, hogy ezek a történetek mindenképpen rémisztőek.

A képzelt barát: „Kiskorában az unokatestvérem mindig azt mondta, hogy egy barátja meglátogatta. A családunk úgy gondolta, hogy képzeletbeli barátról lehet szó, de amikor az egyik nap a fényképalbumot nézegette, akkor az unokatesóm meglátott egy képet a nagyapjáról, aki néhány évvel a születése előtt halt meg, és azt mondta, hogy ő az a barát, aki rendszeresen meglátogatja. Az unokatestvérem akkor látta először azt a fotót.” – Dennis és S. Heather

Mit látott a baba: „Amikor a bátyám olyan kilenc hónapos lehetett, akkor a családom a nagymamámmal élt.

Aztán hirtelen mégis elhallgatott, egyenesen felült és ezt mondta: Szia nagypapa!

Rajta ás anyukánkon kívül senki sem volt a szobában, de az is furcsa a dologban, hogy a bátyám olyan világosan és érthetően mondta ki ezeket a szavakat, ahogyan még soha nem beszélt, hiszen még azt sem tudta szépen kimondani, hogy anya.” – Beth B.

Shirley megmentette a bátyját: „A Down-szindrómás testvérem, Shirley 1961-ben, kétéves korában halt meg, mert lyukak voltak a szívében. Közel két évvel később anyukám világra hozta a bátyámat, Stevent.

Egy nap anyukám a padláson, apukám az alagsori műhelyében dolgozott. Állítólag az akkor egyéves Steven a járókában aludt. Hirtelen anyukám olyan tisztán hallotta Shirley hangját, mintha ott állt volna mellette a padláson, és azt mondta: „Dadda! Dadda!”

A műhelyben apukám ugyanezt hallotta. Felrohant anyához, hogy elmondja neki, de anyukám már futott, hogy elmondja apának, hogy mit hallott. Mind a ketten bementek Stevenhöz, aki valamit a szájába vett és fuldoklott.

A szüleink később elmondták, hogy nem lehetett, hogy Steven hívta őket, mert a hang más volt, és máshogy hívta őket. Ők máig abban hisznek, hogy Shirley figyelmeztette őket arra, hogy Steven fuldoklik.” – Donna B.

A rejtélyes férfi: „Évekkel korábban, tizenéves koromban templomba mentem az anyukámmal. Amikor odaértünk az egyik barátja otthonához, akkor megkért, hogy menjek és szóljak, hogy odakint várjuk.

Az ajtót egy idős hölgy nyitotta ki előttem. Néhány percig még a küszöbön vártam, és láttam, hogy egy ünneplőt viselő, afroamerikainak tűnő férfi ül a kanapén. Meg sem mozdult, hozzám se szólt. Arra is emlékszem, hogy a keze ráncos volt, de az arcát nem láttam teljesen.

Percekkel később az idős hölgy felvette a kabátját, kilépett az utcára, majd bezárta az ajtót. Egy szót sem szóltak egymáshoz a férfival. A templom után azt mondtam anyunak, hogy Mrs. McClain otthagyott egy férfit a házában, és el sem köszönt tőle, amikor elindultunk.

Anyukám aggódni kezdett, és felhívta Mrs. McClain-t, akitől megkérdezte, hogy kit láthattam. Az idős hölgy azt felelte, hogy nincs senkije, de mindig bekapcsolva hagyja a tévét, hogy mások azt higgyék, hogy van még valaki a házban rajta kívül.

Kiderült, hogy Mrs. McClain már elhunyt férjét láthattam, aki így vigyázhatott rá, mert folyton egyedül volt. Többé nem láttam a férfit, és soha nem mondtuk el az idős hölgynek, hogy aznap a férjét láthattam a házban.” – H. HolmesMiért sír Marylou: Anyukám szülei és testvérei a New Yorkban található Binghamtonban éltek. Apám a haditengerészetnél szolgált. Én és a testvéreim, anyukánkkal éltünk a Marylandben található Patuxent Riverben. Ebben az időben 6 éves voltam.

A távolság ellenére, gyakran meglátogattuk anyukám családját. Az akkoriban 11 éves unokatestvérem, Marylou szintén Binghamtonban lakott. Amikor az egyik nap hazaértem az iskolából, akkor megkérdeztem anyukámat, hogy miért sír Marylou.

Ő nem értette, hogy miről beszélek. Elmondtam neki, hogy hallottam, hogy sír. Pár órával később felhívott minket a nagymamánk, hogy elmondja, az iskolából hazafelé jövet elütötték az unokatestvéremet. A baleset nagyjából ugyanabban az időben történt, amikor azt mondtam anyunak, hogy hallom Marylou sírását.” – Nancy T.

Játék a szekrényből: „A 45-55 év között britek közül sokan emlékezhetnek a Watch with Mother című tévéműsorra, ami az 1950-es években ment a BBC-n, és amiben egy Andy Pandy nevű húros bábjáték szerepelt.

Az egyik nap a bátyám és a nővérem az emeleti, 12 láb x 12 láb méretű hálószobájukban játszottak. A sarokban egy szekrény állt. A ma már a 40-es éveik végén járó testvéreim máig állítják, hogy Andy Pandy kijött abból a szekrényből és leült velük egy órát játszani.

Elmondásuk szerint Andy Pandy úgy négy méter magas lehetett, és nem voltak drótjai. Az elmúlt években többször is megkérdeztem őket, de kitartanak a történetük mellett.” – Mike C.

(Forrás: noiportal.hu)