Rémisztő internetes történetek

Hátborzongató sztorik, amelyeket könnyű lenne elhinni.Az internet hemzseg azoktól a jól megírt történetektől, amelyek annyira hihetőnek hangoznak, hogy vannak, akik komolyan veszik a hosszabb-rövidebb sztorikat, pedig ezek általában csak a képzeletszüleményei.

Ickbarr Bigelsteine: Stephan D. Harris 2012-ben írt egy történet egy kisfiúról, aki a képzeletbeli barátját használta arra, hogy távol tartsa a sötétséget az öböltől. A barát egy zoknibáb volt, amit a kisfiú saját magának készített.

Az Ickbarr Bigelsteine névre keresztelt zoknibáb egy ideig bevált a sötétség ellen, ám amikor kiesett a fiú első foga, akkor a bábú követelte a fogat, majd még több fogat akart. A gyerek végül kifogyott a fogakból, mire Bigelsteine megfenyegette, hogy magával rántja a rémes világba, ha nem ad neki még több fogat. Egy ilyen képzeletbeli barát lehet minden szülő legrosszabb rémálma.

Nő a sütőben: Ismeretlen szerző készítette azt a 2008-as történetet, amely arról szólt, hogy egy hétköznapi vidéki ház sütőjében halálra égett női holttestet találtak. A felvételen a kamera a sütőt veszi, majd megjelenik egy nő, aki begyújtja a sütőt, belemászik és magára csukja az ajtót. Később kopácsolást hallani odabentről.

A videót megvizsgálták, majd az elemzésből kiderült, hogy a felvételen látható nő és az elhunyt nem ugyanaz a személy, mert például a magasságuk sem egyforma. Emellett az is a videó hitelessége ellen szól, hogy az emberi test elégetéséhez minimum 2-3 óra szükségeltetik 312 fokos hőmérsékleten.

Igaz, a videó ettől még félelmetes.

Temetés a doboz dombon: A történet főszereplője Peter Labelliere, aki előre megjósolta a halálát, majd különös temetést kért, aminek értelmében 100 méter mély sírba, fejjel lefelé hantolták el, majd a kérésének megfelelően, a gyerekei a síron táncoltak.

Labelliere koporsóját gallyakkal és levelekkel fedték, mert a babona szerint ezek segítik a túlvilágra való átkelést. A videóban a két részletben eltemetett Anthony Wayne búcsúztatását is megemlítették.

Kedves Abby: A 2012-es történetben egy bolti eladóként dolgozó férfi teljesen beleőrült a szerelembe, miután találkozott egy Abby nevű lánnyal. A megszállott férfi először szerelmes leveleket írt, majd betört a nő lakásába, ahol megsemmisítette a barátjáról készült fényképeket.

Végül az őrült szerelmes elrabolta a lányt, akivel bezárkózott egy bérelt garázsba, hogy ott együtt haljanak meg.

Robotpilóta: Egy teljesen hétköznapi, forró napról szóló történetnek indult az a sztori, ami azzal kezdődött, hogy egy férfi otthon felejtette a mobiltelefonját, majd a munkahelye felé beadta a lányát a bölcsődébe.

Hazafelé a férfi furcsa szagot érzett az autóban, majd eszébe jutott, hogy el kell hoznia a lányát a bölcsiből, ám közölték vele, hogy aznap be sem adta a gyereket. Ekkor a férfi rájött, hogy mi volt a furcsa szag.

Ebben a kitalált történetben az a legrémisztőbb, hogy valójában már történtek olyan halálesetek, amelyek azért következtek be, mert a szülők az autóban felejtették a gyereküket.Barbie.avi: 2009 augusztásából származik az a történet, amiben egy fiatal férfi elmegy az ipari park környéki buliba, majd kora reggel elindul hazafelé. Útközben talál egy kidobott merevlemezt az egyik kukában.


A férfi úgy dönt, hogy otthon megnézi, hogy mi van a lemezen, amin talál egy barbie.avi című videót. A felvételen egy nővel készült interjú látható. A szavakat nem hallani, mert azokat elnyomja a nagy zaj, de ennek ellenére sejthető, hogy a nőt verbálisan szidalmazzák, majd valami szörnyűség fog vele történni.

A merevlemezt megtaláló férfi és az egyik barátja nyomozni kezdtek, de nem találták meg a nőt az elhagyatott épületben. Az a mai napig nem derült ki, hogy mi történhetett.

A megszakított adás: Ez az internetes történet Dél-Karolina államban játszódik, ahol egy meg nem nevezett nő a tévécsatornákat léptette, majd megállt egy adónál, ahol egy öreg tanár verset olvasott. A felolvasást egy mese szakította meg, ami egy átlagos család teljesen hétköznapi életét kezdte bemutatni.

A család beszélgetést a rádió szakította meg. Az adás mutációról és szörnyekről szólt, ám a család nem foglalkozott a dologgal. Váratlanul zöld fény ömlött be az ablakon, a család bőre pedig besárgult, majd kezdtek mutánssá változni.

A mese ezzel a szöveggel fejeződött be: „Jelentkezzen a legközelebbi menedékhelyen! A saját lakhelyen való tartózkodás szigorúan tilos!”

A 2017. november 17. dátummal ellátott, ismeretlen alkotó által szerzett történetet olyan érzetet kelt, mintha a jövőről szólna.

Ted, a barlangász: 2001-ben terjedt el a világhálón az a rémtörténet, amiben egy Ted nevezetű barlangász és a barátja úgy dönt, hogy felfedeznek egy ismeretlen barlangot. Miután kiástak maguknak egy szűk nyílást, leereszkedtek a mélybe.

A barlangban különös írásokkal, hangokkal találkoztak, és valami félelmetes jelenlétét érezték. Ted és a barátja később képtelen volt kimászni a barlangból. Habár a mendemonda ijesztő, mégis lehet, hogy csak az ingermegvonásról szól.

Hirtelen kezdet: Furcsa tünetek jelentkeztek annál a 14 éves fiúnál, aki egy pizsamapartyn kipróbálta a Bloody Mary játékot. A srác a barátaival lekapcsolta a világítást, majd odaállt a tükör elé. A társaság háromszor kimondta, hogy Bloody Mary. Az utolsó után egy szellemnek kellett volna megjelennie a tükörben.

Az nem derült ki, hogy mi történt, de a fiú a rituálé óta fél a tükröktől, úgy érzi, hogy kezek fogdossák a testét és mindentől retteg. A gyereknél autoimmun neuropszichiátriai betegséget diagnosztizáltak, ami szörnyű hallucinációkkal jár. Ez a történet biztos, hogy sokak kedvét elvette a játék kipróbálásától.

A Vörös Sereg: Ez az internetes mendemonda 1942-ben játszódik és a Vörös Sereg kannibalizmusáról szól. A sztori szerint, amikor a finn csapatok lerohanták a szovjet táborokat, akkor ott nem találtak mást, csak elhagyatott bőröket, amiből arra lehetett következtetni, hogy az éhező katonák megszegték a tabut.

Habár ez egy kitalált történet, mégis akár igaz is lehetne, hiszen köztudott, hogy a szovjeteknél előfordult a kannibalizmus a háború idején, ugyanis 260 katonát emiatt tartóztattak le.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

Bódultan se!

Bódultan se!

Magyarországon nemcsak az ittas, hanem a bódult vezetéssel kapcsolatban is zéró tolerancia van érvényben.

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

A rendőrség már korábban két férfit gyanúsított meg az ügyben.

Hiába tagad az encsencsi rém

Hiába tagad az encsencsi rém

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta M. Krisztofer (26) aktáját, így Nagy Gábor alezredes, kiemelt főnyomozó a felderítés részleteiről is tájékoztatott.

Népszerű lufitrükk miatt halt meg az édesanya

Népszerű lufitrükk miatt halt meg az édesanya

Tragédiába torkollott a születésnapi buli.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

http://ujhazak.com