Rémtörténetek, amiket gyerekeknek mesélnek

A felnőttek nagyon ijesztő dolgokkal riogatják a fiatalokat.scaryA médiában rengeteget hallunk arról, hogy a gyerekek milyen erőszakos műsorokat néznek, ám azzal senki sem foglalkozik, hogy a felnőttek milyen rémtörténetekkel riogatják a fiatalokat, pedig ezek között akad nem egy olyan, amelytől még egy horror rajongót is kirázna a hideg.

A következő rémtörténetek olyan rövid sztorik, amelyeket felnőttek mesélnek gyerekeknek.

Az őrzőkutya: Volt egyszer egy fiatal lány, akit egyedül hagytak a szülei otthon. A gyerek bebújt az ágyába, de nem tudott elaludni, mert folyamatosan azt hallotta, hogy a fürdőszobában csepeg valami. A lány néhányszor felkelt, hogy megnézze a mosdókagylót, de a csap teljesen el volt zárva. Amikor visszament az ágyába, akkor leengedte a kezét, hogy megnyalja a kutyája, amitől megnyugodott, biztonságba érezte magát.

Mivel a csepegés egyre elviselhetetlenebb lett, ezért a gyerek visszament a fürdőbe, ahol megtalálta a felakasztott kutyáját, akinek a vére a kádba csepegett.

A falra pedig véres betűkkel a következőt írták: „Az emberek is tudnak nyalni”.

A sötét ház története: „Egy hosszú, sötét úton megyünk végig, melynek végén egy sötét ösvényt találunk. Ennek a végén egy sötét ház áll. A sötét házon egy magányos, sötét ajtón nyitunk be. A sötét ajtó mögött egy hosszú, sötét folyosóra lépünk. A sötét, hosszú folyosó végén egy magas, sötét lépcsőre lépünk (a történet szobával, szekrénnyel, fiókkal stb. folytatódik). És a sötét, pici dobozban… egy rózsaszín gumicukrot találunk!”

haouA lány a hátsó ülésen: Viharos éjszaka volt, amelyen egy férfi vezetett az otthona felé, amikor észrevett egy fiatal lányt az utcán. A lány vörös sálba burkolta magát az eső ellen. A sofőr lehúzódott az út szélére, hogy felajánlja a lánynak, hogy elviszi. Az idegen beült az autó.

A férfi a visszapillantóban figyelte a lányt, akin észrevette, hogy nagyon régies öltözéket visel, ami talán az ötvenes évekből származik. A lány elnavigálta a férfit a házához, ahol a sofőr kiszállt, és bekopogott a ház ajtaján.

Egy idős asszony nyitott ajtót, aki megkérdezte, hogy mit szeretne a férfi ilyen kései órán. A sofőr elmondta, hogy hazahozta a nő lányát. A hölgy szeme erre elkerekedett, és elmondta, hogy a lányát megölték, amikor csak 20 éves volt. A férfi visszarohant az autójához, de csak a vörös sálat találta meg a hátsó ülésen.

A kampókezű gyilkos: Romantikus éjszaka volt, amelyen egy fiú elvitte a barátnőjét egy elhagyatott helyre. Amikor a srác a párját csókolta, akkor a rádió bemondta, hogy egy gyilkos garázdálkodik a környéken. A bűnöző a helyi elmegyógyintézetből szökött meg, a keze helyén pedig kampó van.

A lány megkérte a barátját, hogy azonnal menjenek haza. A fiú hazavitte a lányt, majd otthagyta egyedül. A lány felsétált a háza ajtajához, aminek a kilincséről egy véres kampó lógott. Azonnal felsikoltott félelmében.

A lány masnival a nyaka körül: Volt egyszer egy férfi, aki egy gyönyörű nővel találkozott. A lánynak mindig egy sötét, zöld masni volt a nyakában, ezért a férfit folyamatosan kérdezősködött, hogy miért viseli azt a nő, aki azonban nem válaszolt.

Azon a napon, amikor a pár először csókolózott, a férfi még komolyabban kezdett érdeklődni, de a lány még mindig nem válaszolt. Miután a szerelmesek összeházasodtak, és együtt megöregedtek, a férfi újra megkérdezte, hogy a nő megengedi-e végre, hogy levegye a masnit. Az öregasszony most már engedett a férfi kérésének. Az öregúr kioldotta a ráncos kezeivel a szalagot, mire a nő feje leesett a földre.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Balatonfüred kicsi boltokkal ellátott pihenőhelyén ment be egy étterem mosdójába egy fiatalkorú lány március 15-én.

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

http://ujhazak.com