Rendőrautó által üldözött rollerező gyermek szenvedett halálos balesetet Brüsszelben

Egy 12 éves fiú életét vesztette hétfőn a belga főváros Ganshoren nevű negyedében, miután egy rendőri üldözés során elektromos rollerével balesetet szenvedett - közölte kedden az RTBF belga közszolgálati média hírportálja.A brüsszeli ügyészség arról tájékoztatott, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint a fiú rolleren közlekedett, amikor a rendőrség igazoltatni akarta. A fiú menekülni kezdett, de összeütközött az őt üldöző járőrautóval, és a helyszíni újraélesztés után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.

Az eset komoly közfelháborodást váltott ki. A belga gyermekjogi biztos, Solayman Laqdim bírálta a rendőrség fellépését, hangsúlyozva, hogy az intézkedések sokszor aránytalanok, különösen kiskorúak esetén.

A biztos szerint a fiú olyan típusú elektromos rollerrel közlekedett, amelynek használatához 16 éves kor a jogszabályi minimum - ugyanakkor szerinte ez semmilyen módon nem indokolja azokat a körülményeket, amelyek a tragédiához vezettek.

Az ügyben a Comité P., azaz a belga rendőrségi visszaéléseket ellenőrző hatóság indított vizsgálatot. A rendőrautó vezetőjét és további érintetteket jelenleg is kihallgatják - közölte kedden délelőtt az ügyészség.

Szakértők vizsgálják az ütközés körülményeit, és az orvosszakértői vizsgálat is folyamatban van a halál pontos okainak megállapítására.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com