Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre. Egy 41 éves nő kábítószert rendelt tőle, ugyanis a zsaru nevét félreérthető formában mentette el a telefonjára, és összekeverte a dílerével.A mobil zizzenve pittyent, Stephen Pettijohn rendőrtiszt pedig kissé meglepetten nézte az üzenetet, amit egy drogfüggő nőtől kapott: „Kéne pár pont 45-ért. Octavia” A Bay megyei seriffhivatal felderítője tudta, ki az sms feladója, mert egy meghallgatás során ő maga kérte arra a nőt, hogy a szolgálati telefonszámát mentse el a készülékére.

Természetesen azt is tudta, félrement üzenetről van szó, mert a fentanil grammjának tizedét mondják pontnak, és Octavia Wells ilyen függőséggel küzd.

A felderítőként szolgáló Pettijohn vélhetően dílerek azonosítása miatt kérte a drogfüggő nő segítségét, erről nincs pontos információ, de az bizonyos, hogy vette a lapot, és úgy írt vissza, mintha az sms jó helyre ment volna. Egy vegyesbolt elé beszélt meg találkozót a használóval, akit ott a különleges nyomozói részleg civil rendőrei fogadtak, és elfogását követően előállították.

Lejárt forgalmival közlekedett, és a ruhájából drogfogyasztáshoz szükséges eszközök kerültek elő, de azért is eljárást indítottak ellene, mert illegális kábítószert akart vásárolni. Kihallgatásán kiderült, azt gondolta, a telefonjára „PJ”-ként elmentett szám a dílerét takarja, mert annak is ez a monogramja.

A seriffhivatal tájékoztató és elrettentő jelleggel hozta nyilvánosságra az eset körülményeit a közösségi oldalán, amit felkapott az amerikai média, de az internetes fórumokon, főleg a Bay County Sheriff’s Office Facebook-oldalán tanulmánnyal felérő diskurzus kerekedett belőle. Amellett, hogy a közel 700 kommentelő közül a rendőröknek többen is gratuláltak, sokan a nő védelmére keltek, azt állítva, függőként mennyire nehéz helyzetben lehet.

Főleg, miután az is kiderült, a drogvásárlás idején újabb elvonókúrára készült, de prófétai kinyilatkoztatások is támogatták az együttérzést. „Isten így akarta őt megmenteni” – fogalmazott egyikük. „Ez nem véletlen volt!” – erősített rá egy másik. „Remélem, megkapja a szükséges segítséget. A barátnőm három éve halt meg ilyesmi miatt” – írta egy harmadik, de olyan is akadt, aki leszögezte, egy 41 éves nőnek tudnia kell, mit csinál. Naná, hogy önjelölt humoristák is sziporkáztak: „Nem a legfényesebb izzó a sorban.” * „Én fejből tudom a dílerem számát.” Manapság ilyen egy társadalmi vita, de mintha lenne üzenete, amit a következő két hozzászólás remekül összefoglal: „Ezért hívják kábítószernek.” * „Ezért nem drogozom!”

SZ. Z. J.

FOTÓ: BAY MEGYEI SERIFFHIVATAL

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

http://ujhazak.com