Rendőrök lőttek tévedésből egymásra Kijev környékén, öten meghaltak

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Faceookon számolt be a tragikus eset részleteiről. Szavai szerint a rendőrség egy speciális egysége nyomozást folytatott egy bűnbanda ellen, akik Kijevben és a főváros környékén törtek be otthonokba.

Azt az értesülést kapták, hogy a Kijev megyei Knyazsicsi településen készülnek kifosztani egy lakóházat.



A rendőrcsapat felderítői egy épülő házban rejtőztek el, hogy onnan figyeljék a betörést, és tettek érhessék a bandát. A szomszédos háznak viszont megszólalt a riasztója, amire kiérkeztek a rendőrség őrzővédelmi szolgálatának emberei.
Utóbbiak a felderítő rendőröket vélték betörőknek, és őrizetbe vették őket. A bűnbanda elfogására készülő egység távolabb tagjai viszont azt gondolták, hogy a bűnözők fogták el a társaikat, és megindították az elfogó műveletet.

Ekkor tűzharc bontakozott ki a két rendőrcsapat között aminek következtében öten, ketten az őrzővédők, hárman pedig a betörőkre vadászó rendőrök közül életüket vesztették.
A betörőknek a rendőrök közötti lövöldözés közben sikerült "kereket oldaniuk", de menekülés közben a hatóságok elfogták őket. A rendőrök halála miatt az illetékes ügyészség vizsgálatot indított.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

http://ujhazak.com