Rendőrség: az ujjlenyomatok újbóli ellenőrzése alapján azonosították a makói kettős gyilkosság elkövetőjét

A Makón és Csongrád megye területén élet- és vagyonelleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomatainak tüzetes átvizsgálása során sikerült azonosítani a 15 évvel ezelőtti, makói kettős gyilkosság elkövetőjét - mondta a rendőrség főosztályvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője elmondta: a 2004. november 16-án, Makón elkövetett kettős emberölés elkövetésével gyanúsított férfit a daktiloszkópiai vélemény alapján fogták el, és bár megtagadta a vallomást, a szakértői intézet megerősítette, hogy a helyszínen talált genetikai nyomok egyeznek.

    
Hozzátette: mivel a gyanúsítottnak korábban csak az ujjlenyomat-töredékét rögzítették, az nem volt alkalmas a gépi azonosításra, 2004-ben ezért nem sikerült beazonosítani. Most azonban az ujjlenyomatokat vizuálisan ellenőrizték, és így jutottak el az elkövetőhöz. Az MTI kérdésére Petőfi Attila azt közölte, több száz ujjlenyomatot ellenőriztek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com