Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Azt írták, hogy az első baleset pénteken 4 óra 30 perc körül történt, amelyben eddig tisztázatlan körülmények között - vélhetően elalvás miatt - egy török állampolgár által vezetett tehergépkocsi a 115-ös kilométerben, a tereléssel elzárt úton leállított munkagépeknek ütközött és kigyulladt; a sofőr a balesetben életét vesztette.

A helyszínen már több rendőri egység intézkedett, amikor 5 óra 15 perc körül, valószínűleg a lassuló forgalom következtében, újabb közlekedési baleset történt az autópálya 113-as kilométerében, mintegy 1600 méterrel az előző balesettől. Ennek során egy moldáv honosságú kisbusz - feltehetően elalvás miatt - nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvény hátuljának - tették hozzá. A baleset következtében a kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten elhunytak, két embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak - közölték.

A rendőrség az adott útszakasz Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességben lezárta, a forgalmat elterelte. Időközben a szemle és a mentési munkálatok véget értek, az autópályán megindult a forgalom. A balesetek körülményeit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com