Rengeteg pakisztáni álmenekült hazudik Olaszországban!

Minden bizonnyal az Európai Unó feltétel nélkül befogadja a magukat menekülteknek nevezőket. Az importot maga Németország rendelte meg elsősorban pusztán az analfabéta humanoidokat pusztán azért, hogy bal oldaluk jelentős szavazati előnyre törjön.

Hiszen előbb-utóbb (már most) különb jogokkal rendelkeznek, mint a német állampolgárok. Visszatérve Udinére, ahol égbekiáltó, de cseppet sem meglepő hazugságokra derült fény.



Az itteni pakisztáni politikai menekültek azzal magyarázzák Udinébe tartózkodásukat, hogy ők nem mások, mint a meggyilkolt Zulfiqar Ali Bhutto szimpatizánsai és ezért kellett Pakisztánból menekülni, hogy meg ne öljék őket. A pakisztáni illegális bevándorlók Udine egykori laktanyájában kaptak menedéket, ahol hazugságaikra fény derült. A magukat hamisan kiállított pakisztáni papírokkal rendelkezőket az olasz hatóságok kikérdezték és cseles kérdőíves játszmába is bevonták őket.
A végeredmény az lett, hogy rengetegen nem is hallottak még a Zulfiqar Ali Bhutto nevezetű politikusról. Ráadásul a „politikai” menekültek nem is ismerték a szóban forgó sííta Pakisztáni Néppárt zászlaját (színeit sem), amelyet csupán a sííták hagyományos fekete-piros-zöld színei alkotják.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lebuktatás a merkeli meghívásos akciónak nem oszt, nem szoroz, mindenesetre ebből is látszik, hogy a messziről jött embereket valahol felkészítik a válaszokra. Egy furfangos teszten pedig elbuknak, amit az olaszok is tettek velük.

Nem tudni, hogy ezeket az embereket honnan áramoltatják hozzánk, de azt azért megtanítják nekik, hogy a „szezám tárulj” kifejezésre minden megnyittatik számukra. Ha megvizsgálják a civilizált hatóságok kicsit mélyebben az egyébként sötét agyú emberek tudását, egyből lebuknak. Semmiféle hazájukból származó politikai ismeretekkel nem rendelkeznek, ekkor kiderül, hogy csupán álüldözöttek. Közük nincs azokhoz a politikai áramlatokhoz, amelyekről betanították nekik, hogy azokhoz bizony szorosan kapcsolódnak.



A vallási kisebbséggel kapcsolatban is hazudnak. Üldöztetéseikkel kapcsolatosan valótlanságokat állítottak. Ez derül ki az egyre alaposabb vizsgálatok nyomán. Pakisztán mintegy 80 százaléka szunnita muszlim, így hát sokan kérnek menedéket Európába, mert azt állítják, hogy azért menekültek Európába, mert hazájukban, veszélyben vannak, hiszen ők sííták. Ugyanez fordítva érvényes visszafele is. Sok esetben az is kiderült, hogy a szunnitákhoz tartozó pakisztániak, síítáknak vallják magukat, hogy menedékjogot kérjenek. Különben az állítólag Pakisztánból származók már többször is kijelentették, hogy vissza fognak térni Pakisztánba az esküvőjükre.

Ennek ellenére el kellet onnan jönni, mert saját testi épségük veszélyeztetve volt vallásuk miatt. Észak-Olaszországban a Friuli-Venezia-Giulia tartományban a politikai menedékkérelmek vizsgálatára felállított bizottságok visszautasítja azon menedékkérőket, akik elbuktak a teszten. Így hát mehetnek vissza oda ahonnan jöttek. Más kérdést vet fel, hogy az olaszok miként tudják visszaküldeni a lebuktatott illegális bevándorlókat.



A kinti sorosi megfizetett rendszer alkalmas arra, hogy pénzért megvegyék az egyébként is szegény sorba hátrahagyott országokat az emberekkel együtt. A szerencsétlenek mindenre kaphatók, mert megkapják az útravaló jelentős összeget, ami azt jelenti, hogy ezen emberek közül egyesek akár eljuthatnak az Európai Unió országaiba. Jól járnak az embercsempészek, a korrupció, Olaszország nem.

Németország jól jár velük, mert a merkeli politika néhány évtized alatt szavazati jogot ad majdani muszlim Németországba a történelem legnagyobb mesterségesen generált illegális bevándorlásának köszönhetően. A legnagyobb áldozatok az európai állampolgárok és a behurcolt idegen emberek, akik már évszázadok óta élnek saját lakhelyeiken az iszlám világba. Régebben kevesek ugyan átkerültek Európába, de integrálódtak. Ez már úgy tűnik, hogy a múlté. Európa elesett?

Az alábbi képen egy kedves pakisztáni élethelyzetet látunk. Ilyen emberek nem valószínű, hogy rendelkeznek olyan vagyonnal, amellyel a fél világot átszelik, hogy eljuthassanak az idegen világ Európájába. Egy pakisztáni ott születik és ott is hal meg. Mindazonáltal Soros György éppen az ilyen embereket finanszírozhatná, nem pedig a terrorista jelölteket. 



Forrás: ilgiornale.it, legfrissebb.info

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com