Részvétét fejezte ki Áder János az áldozatok hozzátartozóinak

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a hétfő esti bécsi merénylet áldozatai hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánt az Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnöknek kedden írt levelében.Áder János úgy fogalmazott: "megdöbbenéssel értesültem arról, hogy tegnap este terrorista merénylet történt Bécsben. Mélyen elszomorított, hogy a barbár támadás során több ártatlan ember is életét vesztette, mások pedig súlyosan megsebesültek."

  
"Átérezzük Ausztria népének megrendülését, és bízunk abban, hogy az osztrák hatóságok rövidesen elfogják a tetteseket" - írta. A tragikus esemény megerősíti azt az elköteleződést, hogy az Európai Unió minden országának együtt kell működnie a terrorizmus visszaszorításáért - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki reméli, hogy hamarosan helyreállhat a nyugalom Bécsben, ahol "elvetemült támadás" érte a polgári lakosságot.
    

A támadás hétfő este nyolc órakor kezdődött a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A merényletben eddigi jelentések szerint három járókelő és egy merénylő veszítette életét, a bécsi kórházakban 17 sebesültet ápolnak, közülük legkevesebb hat ember állapota súlyos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com