Robbanás történt amszterdami társasházban, legalább heten megsérültek

Legalább heten megsérültek egy robbanásban és az azt követő tűzben az amszterdami Nieuw-West városrészben péntekre virradóra; az egyik sérült állapota válságos - közölték a helyi hatóságok.A robbanás éjfél után negyedórával történt egy lakóépület azon szárnyában, ahol egy éjjel-nappal nyitva tartó fitneszterem működik. A detonáció következtében az épület egy része összeomlott, majd tűz ütött ki. A lángokat a hajnali órákra sikerült eloltani, a mentési munkálatok azonban tovább folytatódnak. A hatóságok közlése szerint egyelőre nem ismert, hányan tartózkodtak az épületben a robbanás idején, ezért a sérültek száma emelkedhet.

A romok átvizsgálását speciális egységek végzik drónok és mentőkutyák segítségével. A részben megrongálódott épületet az összeomlás veszélye fenyegeti. Mivel a robbanás oka egyelőre ismeretlen, a rendőrség valamennyi lehetséges forgatókönyvet vizsgálja. A helyszínen a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat mellett a robbanószerkezetek hatástalanítására szakosodott egység is dolgozik.

A mentőszolgálatok elővigyázatosságból kiürítették a szomszédos, kilencemeletes társasházat is. A mintegy 400 lakó többsége ismerősöknél talált ideiglenes szállást, mintegy száz embert pedig az önkormányzat épületében helyeztek el. Az önkormányzat a továbbiakban szállodai elhelyezést biztosít számukra a mentési munkálatok idejére.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com