Robbanássorozat indult be egy törökországi tűzijáték-gyárban, sok sérült

Legalább ötvenhat sérültet szállítottak kórházba pénteken Törökországban azután, hogy egyelőre ismeretlen okból robbanássorozat indult be egy tűzijátékgyárban az északnyugati Sakarya tartományban, Hendek város közelében - jelentette az NTV török hírtelevízió.A beszámoló szerint először három nagyobb detonáció rázta meg a létesítményt, azóta pedig már számtalan kisebb robbanás követte egymást. Tűz is kiütött az üzemben. Az oltási munkálatok folyamatban vannak. Az egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy eddig 64 mentőautót küldtek a helyszínre, de a mentésben részt vesznek a katasztrófavédelem, az országos mentőszolgálat, a tűzoltóság és a csendőrség egységei is, köztük két helikopter.

    
Hendek polgármestere, Turgut Babaoglu az NTV-nek azt nyilatkozta, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyár nem értékesítette a tűzijátékokat, így a raktárak tele voltak. Babaoglu szerint a meleg időjárás hatására történt az első robbanás. A létesítménynek hivatalosan 195 dolgozója van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com