Robbanószert állítottak elő fiatalok Nógrád megyében

Egy 17 és egy 18 éves fiút fogtak el a rendőrök Nógrád megyében, a fiatalok robbanóanyagokat és robbantószereket állítottak elő, és robbantásokat is végeztek Mátramindszent külterületén - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.Nágel Tamás elmondta: a 18 éves mátramindszenti és a 17 éves dorogházi fiatalembert közös akcióban fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének és a nógrádi bűnügyi igazgatóságnak a munkatársai pénteken. A házkutatásokon robbanóanyagokat és robbantószereket, valamint az előállításukhoz szükséges eszközöket foglaltak le, azok egy részét a Készenléti Rendőrség tűzszerészei a helyszínen megsemmisítették - tette hozzá.

Mint a sajtóreferens elmondta, a TEK felderítési információi és a nyomozás jelenlegi adatai alapján a gyanúsítottak 2014-től engedély nélkül készítettek és tartottak maguknál különböző robbanóanyagokat és robbantószereket a 18 éves fiatalember mátramindszenti lakóhelyén, és a község külterületén különböző robbantásokat is végeztek.    


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett miatt folytat büntetőeljárást a fiatalok ellen. A 18 éves fiatalembert őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását. A bűncselekmény elkövetését mindketten elismerték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com