Robbantásos merényletek Izraelben, áldozatok (2. rész)

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Két helyszínen robbantásos merényletet követtek el Jeruzsálem környékén szerda reggel, egy áldozat életét vesztette, hárman életveszélyesen, legkevesebb tizenöten kevésbé súlyosan megsebesültek - jelentette a katonai rádió.A két pokolgép félórás különbséggel robbant fel, először a város bejáratánál található autóbusz-megállóban, majd a Ramot lakónegyedhez vezető egyik kereszteződésben található megállóban. A sebesülteket kórházba szállították, a rádió szerint négyen közülük olyan súlyosan sebesültek meg, hogy az orvosok az életükért küzdenek. Az egyik sebesült a kórházban elhunyt.
    

A Jeruzsálembe vezető főutakat a rendőrség lezárta. A Saáréj Cedek és a Hadassza kórház orvosainak beszámolója szerint az első robbantásban 12 -en sebesültek meg, közülük 4-en súlyosan, ketten a helyszínen elvesztették eszméletüket. A második, az első helyszíntől mintegy másfél kilométerre - Ramotnál - elkövetett robbantás miatt hét sebesült került kórházba, de ők csak könnyebben sebesültek meg. Ebben a buszmegállóban kevesen voltak a merénylet elkövetésekor.
    

A rendőrség szerint ugyanaz a csoport hajthatta végre a két robbantást, teljes erővel megkezdték felkutatásukat. Kobi Sabtaj, a rendőrség főkapitánya is a helyszínre sietett. Jaír Lapid, az átmeneti kormány miniszterelnöke bejelentette, hogy a kettős merénylet miatt összehívta a biztonsági kabinetet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com