Román sajtó: magyar nemzetiségű aradi férfi esett el a harcokban

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Magyar nemzetiségű aradi férfi esett el az ukrajnai háborúban. A 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek - számolt be szerdán a romániai sajtó.A román külügyminisztérium az Agerpres hírügynökségnek megerősítette, hogy az ukrán hatóságok egy román állampolgár Ukrajnában bekövetkezett haláláról tájékoztatták Bukarestet. Azt is közölte, hogy a csernyivci román főkonzulátus munkatársai segítenek a holttest hazaszállításában.
   

A román hírügynökség szerint az aradi Wittmann Rudolfról van szó, aki tavaly önként jelentkezett, hogy ukrán oldalon részt vegyen a harcokban. Az Aradihírek.ro hírportál szerint a Csíky Gergely Főgimnázium volt diákja vasárnap vesztette életét, több aradi ismerőse is a közösségi médiában búcsúzott tőle. A Krónika.ro közéleti portál szerint Wittmann Rudolf az Oroszország által tavaly kirobbantott ukrajnai háború első román állampolgárságú áldozata. A portál sajtóinformációkra hivatkozva közölte, hogy az elmúlt másfél évben mintegy 1500 román állampolgárságú zsoldos harcolt az ukrán hadsereg kötelékeiben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com