Romániában 18-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban Romániában, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma - közölte pénteken a román média. A tizennyolcadik áldozat egy kétéves, nagymamájára bízott, beoltatlan, anyakönyvi bejegyzésben sem szereplő kislány, aki a Dolj megyei Bailesti városának határában élő roma közösségből származott - adta hírül a román közszolgálati televízió. Miután a városi kórházba megfázás gyanújával beszállított kislányon a kanyaró tüneteit fedezték fel az orvosok, átszállították a krajovai (Craiova) járványkórházba, ahol azonban a héten belehalt a betegség szövődményeibe. Utóbb beigazolódott, hogy kanyarója volt.


Az Adevarul című liberális lapnak a Dolj megyei közegészségügyi intézet vezetője, Stefan Popescu csütörtökön úgy nyilatkozott: a kanyarójárvány főleg a roma közösségekben üti fel a fejét, a külföldről hazatérő gyerekek az otthoni közösségben elkapják a betegséget. Felhívta a figyelmet, hogy Dolj megyében nem mindegyik családorvosi rendelő rendelkezik oltóanyaggal: több helyütt kifogyott a vakcina, amit csak akkor tudnak pótolni a hatóságok, ha az orvos jelzi a hiányt.


Romániában a héten 4075-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta - közölte honlapján az országos közegészségügyi intézet (INSP) pénteken. A legtöbb halálos áldozatot Arad megyében szedte a járvány, ahol már öten haltak meg kanyaróban. Négy-négy halálos áldozatról érkezett jelentés Temes illetve Dolj megyéből, hárman haltak meg kanyaróban Krassó-Szörény megyében, és egy-egy áldozatot követelt a járvány Szatmár megyében, illetve Bukarestben.


Az INSP a kanyaró elleni oltást népszerűsítő kampánnyal próbálja megelőzni a járvány terjedését, és azt szorgalmazza, hogy minden 9 hónapot betöltött és 9 évesnél nem nagyobb gyereket oltassanak be szüleik, ha eddig nem tették. A kanyaró az ország 40 megyéje közül 37-ben megjelent már.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com