Romániában meghaladta a harmincezret a járvány halálos áldozatainak száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában kedden átlépte a harmincezret a koronavírus-járványnak tulajdonított halálesetek száma, a fertőzés terjedésének üteme és az elhalálozások száma azonban továbbra is csökkenő tendenciát mutat.A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint az elmúlt napon 63 koronavírusos beteg vesztette életét. Az elhalálozások tekintetében a járvány harmadik hulláma április végén tetőzött Romániában. Az azóta eltelelt egy hónap alatt a - megelőző két hétben regisztrált - napi halálesetek mozgóátlaga 162-ről 67-re csökkent.

    
Ami az újonnan diagnosztizált fertőzötteket illeti, a kéthetes mozgóátlag az április elsejei csúcs töredékére csökkent: akkor napi 5600 eset számított átlagosnak, míg most kevesebb mint 650. A fertőzöttek száma múlt csütörtök óta az 500-at sem éri el. A keddi jelentés szerint az utóbbi 24 órában 381 új fertőzöttet diagnosztizáltak.
   

Romániában jelenleg 3332 fertőzött szorul kórházi kezelésre, közülük 545-öt intenzív terápián ápolnak. További 8444 igazolt fertőzött otthoni elkülönítésben várja gyógyulását. A mintegy húszmilliós országban 1 millió 76 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak a koronavírus-járvány kezdete óta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com