Romániában meghaladta a háromszázat az egy nap alatt elhunyt fertőzöttek száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában meghaladta a háromszázat szerdán az egy nap alatt elhunyt koronavírus-fertőzöttek száma, az újonnan diagnosztizált fertőzéseké pedig megközelítette az előző napi 15 ezres csúcsot.A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint 328 koronavírusos beteg halt meg az utóbbi 24 órában, ami több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának. Az újonnan diagnosztizált fertőzések száma (14 744) hatvan százalékkal múlja felül a kéthetes mozgóátlagot, tehát a járványgörbe még mindig meredeken emelkedik Romániában, a következő időszakban így még több fertőzésre és halálesetre lehet számítani.
    

Romániában szerdán túllépte az 1 millió 300 ezret a járvány kezdete óta regisztrált fertőzések száma, és a 38 ezret a halálos áldozatoké. Továbbra is a nagyvárosokban és a körülöttük lévő agglomerációkban terjed a leggyorsabban a járvány: Bukarestben a lakosság 10,9, a fővárost övező Ilfov megyében és Temesváron a lakosság 11,3, Kolozsváron a lakosság 8,5 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést az utóbbi két hétben.
    

A fertőzöttségi listán az utolsó három helyet a székelyföldi megyék foglalják el: Hargita megyében 1,8, Kovászna megyében 1,9, Maros megyében pedig 2,7 ezrelék volt szerdán a kéthetes fertőzési ráta. A román egészségügyi rendszerre minden korábbinál nagyobb nyomást gyakorol a koronavírus-járvány negyedik hulláma: immár 14 569 fertőzöttet kezelnek kórházban, közölük már 1513-an vannak az intenzív terápián. A Covid-kórházak országszerte megteltek, a súlyos állapotban lévő betegek órákig várnak a betegfelvételi osztályokon vagy a mentőautóban, hogy felszabaduljon egy hely az intenzív terápián.
    

Az Europa FM rádió értesülései szerint a román egészségügyi hatóságok magyar partnereikkel egyeztetnek arról, hogy a határmenti térségből a helyhiánnyal küzdő romániai kórházakból koronavírusos pácienseket irányítsanak át magyarországi egészségügyi intézményekbe. Egyelőre kizárólag Magyarországgal tárgyalnak a segítségnyújtásról, a transzfernél ugyanis csak a mentőautós szállítás jön szóba, a kritikus állapotban lévő fertőzöttek lélegeztetéséhez használt oxigénpalackok ugyanis nem teszik lehetővé a repülőgépek használatát.
    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a múlt heti, hét halálos áldozatot követelő konstancai kórháztűz után ajánlotta fel Magyarország segítségét Bogdan Aurescu román külügyminiszternek. "Amennyiben szükség van betegek ellátására, a magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai megvannak, így számíthatnak ránk" - írta szombaton közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Szijjártó Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com