Romániában naponta több mint száz halálesettel korrigálják a statisztikát

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában naponta több mint száz korábban történt halálesettel igazítják ki a hivatalos Covid-statisztikát: az utóbbi két hétben végzett korrekciók nyomán csütörtökig több mint ezerrel emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma, miközben a fertőzések üteme továbbra is lassul.Elsőként Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter beszélt nyilvánosan arról, hogy jelentős eltérés van a közegészségügyi intézet adataira épülő "hivatalos" és a kórházak közvetlen bejegyzéseit összesítő minisztériumi adatbázis között. A kormányfő által elrendelt, és a múlt hónapban lezárult vizsgálat igazolta, hogy a kórházak márciusig hétezerrel több Covid-halottat vezettek be saját rendszerükbe, mint amennyi a közegészségügyi hatóság nyilvántartásába is bekerült.

   
Voiculescut egyébként éppen önfejűsége és a kormányt kínos helyzetekbe hozó, a kormányfővel előre nem egyeztetett "leleplezései" miatt menesztették. Azt azóta sem tudni, hogy a "nagyobbik" adatbázisban vannak-e átfedések, vagyis ugyanazt a halálesetet több kórház is beírta-e a rendszerbe, a stratégiai kommunikációs törzs jelentéseiből csak az látszik, hogy a közegészségügyi intézet ellenőrzéseket végez és két hete elkezdte a hivatalos adatbázis kiigazítását.
    

Azóta egyre növekszik a kiigazítások ritmusa, amely az utóbbi három napon már a százat is meghaladta. Kedden például 256 bejegyzéssel korrigálták a statisztikát, így megdőlt a 24 óra alatt bejegyzett halálesetek eddigi rekordja. Eddig 1057 korábban - többnyire még tavaly - bekövetkezett elhalálozást vezettek be utólag a Covid-statisztikába, így a 19,3 milliós Romániában, ahol 1 millió 79 ezer fertőzést diagnosztizáltak, immár 31 531 halálesetet tulajdonítanak a hatóságok a koronavírus-járványnak.
    

A fertőzések üteme azonban lassul, és a napi halálesetek valódi száma is csökkenő tendenciát mutat. A csütörtöki jelentés szerint 133 új fertőzést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ami csaknem 40 százalékkal kevesebb az utóbbi két hét átlagánál. Az utóbbi napon 24 koronavírusos beteg halt meg, az elhalálozások üteme pedig az utóbbi hétben csak egyszer haladta meg a 30-at, így a kéthetes mozgóátlag - abban a két hétben, amióta a statisztikai korrekciókat végzik - napi 60-ról napi 40 halálesetre csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com