Romániában tovább lassult a járvány, de rekordot döntött a halálozások száma

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában immár három hete csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések üteme, de továbbra is növekszik a járvánnyal összefüggő elhalálozások mozgóátlaga, kedden pedig rekordot is döntött a 24 óra alatt regisztrált Covid-halálesetek száma.A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi napon 237 nyilvántartott koronavírusos beteg vesztette életét, ami másfélszerese az utóbbi két hét átlagának, és több mint tíz százalékkal haladja meg a tavaly december 8-án regisztrált korábbi csúcsot. Romániában a járvány tavaly őszi második hulláma idején négy olyan nap volt, amikor 200-nál több halálesetet jelentettek.

    
Az országban egyébként április eleje óta minden nap az előző két hét átlagánál kevesebb új fertőzést diagnosztizáltak. Kedden számuk nem érte el a háromezret, ami csaknem 25 százalékkal marad el a most átlagosnak minősülő 3780-tól. A statisztikából arra lehet következtetni, hogy a kórházakra nehezedő nyomás csak lassan enyhül: az április 5-én feljegyzett 14 ezer fölötti csúcsról 12 ezerre esett vissza a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, egy hete az intenzív terápián lévőké is csökkenni kezdett: a múlt keddi csúcshoz képest immár százzal kevesebb, 1432 súlyos esetet ápolnak a Covid-kórházakban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com