Rövid nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Nyolc és fél órás nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.Este héttől csütörtök reggel 7-ig mintegy 70 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, ami az előző napokhoz képest jelentős csökkenést mutat, miközben az izraeli hadsereg is kevésbé intenzíven támadta az előző éjszakákhoz képest elsősorban a "Gázai metrót", a Hamász alagúthálózatát.

    
Egyiptomi közvetítéssel tűzszüneti tárgyalások folynak, melyekről az Al-Ahbar című libanoni újság azt jelentette, hogy Izrael közeledik a nyugalom helyreállításához, s ezen cél elérésében döntő jelentőségűek a közeljövő történései. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász a lap szerint ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják a Jeruzsálemmel és a Gázai övezetben folytatott támadásokkal kapcsolatos feltételeit, ellenkező esetben a szervezet képes folytatni a támadásokat, s jelentős és fájdalmas csapásokat mérhet Izraelre.
    

A Maárív című izraeli újság hírportálja a jobboldali Likud párt meg nem nevezett forrásaira hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a tíznapos gázai harcok után a Likudban olyan hangokat lehet hallani, amelyek kétségbe vonják a párt elnökének, Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a politikai irányát. "Netanjahu a gázai hadművelettel arra játszik, hogy időt húzzon, amíg a Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökénél, Jaír Lapidnál van a kormányalakítási megbízás, anélkül, hogy valódi terve lenne" - mondta a lapnak a Likud párt egyik vezető politikai tanácsadója.
    

"Netanjahu az ötödik választások felé siet, és túszul ejti az országot. Naftali Bennetnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt elnökének az összeomlása (kivonulása az ellenzéki kormányról folytatott tárgyalásokról) lendületet adott számára, de a Likudon belüli támogatása gyengül" - vélekedett a meg nem nevezett forrás a Maárívnak.
    

A lap szerint a jobboldali tömb más tényezői is úgy vélik, hogy Netanjahu újabb választásokra törekszik, amelyekben szerinte jobb helyzetbe kerül a Hamásszal lezajlott konfrontációt követően. "Arra épít, hogy a Jobbra pártot felszámolta" - közölték a Likud párt illetékesei a lappal. "Téved, aki azt gondolja, hogy a jobboldal elfordul Netanjahutól. A miniszterelnököt szilárdan támogatják a jobboldali blokkban" - idéz egy másik forrást a Maárív.
   

Jaír Lapidnak még csaknem két hete maradt a hadműveletek idején szünetelő koalíciós tárgyalásokra, miután május 5-én Reuven Rivlin államfőtől 28 napot kapott a kormányalakításra, miután Benjámin Netanjahunak nem sikerült kormányt alakítania.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com