Röviddel szabadulása után gyilkolhatott a szegedi kettős emberölés gyanúsítottja

Röviddel a szerdán történt szegedi kettős gyilkosság előtt szabadult az a férfi, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.Szanka Ferenc közölte, az ügyészség indítványozta a férfi letartoztatását. A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi szerdán este felkereste egy újszegedi erdős részen kialakított fabódéban lakó két ismerősét, majd egy bozótvágó késsel fejbe ütötte, és megölte őket. A két sértett a helyszínen azonnal életét vesztette. A férfit ezt követően Szeged belterületén a kijárási tilalom megsértése miatt a rendőrök igazoltatták, majd mivel látták, hogy ruházata véres, előállították.

    
A több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatására egy hónapra. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított röviddel büntetés-végrehajtási intézetből történt szabadulását követően és másik büntető eljárás hatálya alatt követte el az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményt - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com