Saját gyermekeiről készített pedofil képeket a tanárnő

Nemi erőszak, kiskorú megrontása, és még sok minden másért kell bíróság elé állnia Connie Ramireznek az Egyesült Államokban.23230328_BG1 Megdöbbentek az iskolában a szülők és a 43 éves tanárnő kollégái, amikor kiderült, hogy Connie Ramirez milyen súlyos vádak miatt került a bíróság elé, hiszen addig mindenki elégedett volt a munkájával. A 12 éve pedagógusként dolgozó nőt, többek között pornográfiával, kiskorú megrontásával, tiltott eszközök tartásával és nemi erőszakkal vádolják, amelynek egy részét beismerte a pedagógus.


Ramirez esete azért lepett meg mindenkit, mert kiderült, hogy a két saját, 10 éven aluli, gyermekéről készített pornográf felvételeket. A képeken a kiskorúak mellett a család kutyája is szerepelt. A rendőrök az interneten fedezték fel a fotókat, s azok alapján jutottak el az iskolai előkészítőben dolgozó tanárhoz.

A hatóság a nő mobiltelefonján további képeket talált. Emellett az is kiderült, hogy Ramirez a kutyájukkal többször létesített nemi kapcsolatot.

A tanárnő holnap áll újra bíróság elé. Korábban pénzbírságot kapott, és kényszergyógykezelésre ítélték, ám az ügyészség ennyivel nem elégedett meg, és kiegészítette a vádiratot újabb vádpontokkal.
Ramirez jelenleg is elmeorvosi vizsgálatok alatt áll, hogy kiderüljön, hogy miért követte el a felsorolt bűnöket.

(Forrás: huffingtonpost.com)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com