Sajtó: szélsőjobboldali hátterű elkövető gyilkolhatott meg Németországban egy vezető tartományi politikust

Egy szélsőjobboldali hátterű férfi végezhetett közvetlen közelről leadott fejlövéssel egy magas beosztású tartományi politikai tisztségviselővel a németországi Hessenben, az ügyet magához vonta a szövetségi legfőbb ügyészség - jelentették hétfőn német hírportálok.A Kassel területi államigazgatási hivatal vezetője, Walter Lübcke meggyilkolásával egy 45 éves helyi férfit gyanúsítanak, aki korábban a neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) aktivistája volt, és 2009-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert részt vett a Szakszervezetek Országos Szövetségének (DGB) egy május 1-jei felvonulása elleni szélsőjobboldali támadásban.

    
A gyanúsítottnak testi sértés és illegális fegyvertartás miatt is volt már dolga a rendőrséggel a Süddeutsche Zeitung című országos lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk és a Westdeutscher Rundfunk közös tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint. A három szerkesztőség közös munkacsoportja és a Spiegel Online hírportál egyaránt úgy tudja, hogy a kiemelt jelentőségű politikai ügyekkel és az állam elleni súlyos bűncselekményekkel foglalkozó szövetségi legfőbb ügyészség átvette a nyomozás vezetését a tartományi hatóságoktól, mert az eddig feltárt adatok megalapozzák a szélsőjobboldali indíttatású terrorizmus gyanúját.
    

A hatóságok hivatalosan egyelőre csak azt közölték, hogy a hét végén őrizetbe vettek egy 45 éves férfit, aki alaposan gyanúsítható Walter Lübcke meggyilkolásával, és nem azonos azzal a személlyel, akit korábban őrizetbe vettek és kihallgatása után elengedtek. Walter Lübckét, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusát június 2-ra virradóra holtan találták családi háza kertjében. Kézi lőfegyverrel, közvetlen közelről leadott fejlövés oltotta ki az életét. A fegyvert nem találták meg, az áldozat nem hagyott hátra búcsúlevelet.
    

A 65 éves helyi politikus 2015-ben vált szélesebb körben ismertté, annak révén, hogy erőteljesen kiállt az országba érkező menedékkérők befogadása mellett, és élesen bírálta a menedékkérők előli elzárkózást pártolókat. Állásfoglalása heves bírálatokat váltott ki, halálos fenyegetéseket is kapott. Walter Lübcke a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa volt, 2009 óta irányította a területi államigazgatási hivatalt (Regierungspräsidium, a tartományi kormány és az adott terület önkormányzatai közötti összekötő szerv, vezetője politikai kinevezett), előtte tíz évig képviselő volt a hesseni tartományi gyűlés (Landtag) CDU-frakciójában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com