Sajtójelentés: nincs előrelépés Ausztriában a jazidik befogadásában

Az osztrák tartományi vezetők korábban megegyeztek arról, hogy a Közel-Keletről befogadnak háromszáz, a jazidi kisebbséghez tartozó nőt és gyermeket, az Iszlám Állam (IÁ) terrorjának elszenvedőit, azonban az osztrák szövetségi kormány támogatásának hiányában eddig nem történt előrelépés - jelentette az Ö1 osztrák közszolgálati rádió pénteken.A riport készítői úgy fogalmaztak, hogy "egyetlen csoport sem szenvedett annyit az IÁ terrorjától, mint a jazidik, a Szíriában és Irakban élő vallási kisebbséget kegyetlen eszközökkel üldözi a terrorszervezet". Sok férfit meggyilkoltak, a nőket és kislányokat elfogták, megerőszakolták, eladták és rabszolgaként tartották - tették hozzá.

A beszámoló szerint a vallási csoporthoz tartozók közül legalább 6400 nő és kislány került az Iszlám Állam fogságába, jóllehet nagyjából háromezret közülük már ki tudtak szabadítani, illetve el tudtak menekülni azon területekről, ahonnan az IÁ visszavonult. A kilenc osztrák tartomány még ősszel egyezett meg arról, hogy befogadnak háromszáz jazidi menekültet. Elsősorban Felső-Ausztria korábbi tartományi vezetője, Josef Pühringer állt ki elkötelezetten az ügy mellett.


Christian Kern kancellár támogatásáról biztosította a kezdeményezést, amely mellé a Caritas osztrák segélyszervezet is odaállt. A beszámoló szerint jogi és szervezési okokra hivatkozva a belügyminisztérium egyelőre "fékezi" az ügyet. A tárca szóvivője a rádió érdeklődésére azt mondta, hogy jelenleg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) folynak megbeszélések, és arra is figyelmeztetett, hogy a program megvalósításához kormánydöntésre van szükség.
   

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az utóbbi hetekben több rendezvényen is közösen szerepelt Nadia Muraddal, az Iszlám Állam kegyetlenkedéseinek egyik túlélőjével, aki maga is jazidi. Murad az ENSZ jószolgálati nagykövete, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) idei osztrák elnöksége alatt pedig ennek a szervezetnek is a különmegbízottjává nevezték ki.


Az osztrák rádió felidézte, hogy a németországi Baden-Württemberg tartomány tavaly Észak-Irakból ezeregyszáz olyan jazidi nőt és gyermeket fogadott be, akik átélték az IÁ kegyetlenkedéseit és brutális erőszak elszenvedői voltak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap korábbi beszámolója szerint a befogadottak kétéves tartózkodási engedélyt, valamint orvosi és pszichoterápiai ellátást kapnak, később pedig Irakban vagy Németországban kezdhetnek új életet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com