Salvini: a terroristákat meg kell állítani

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: A terroristákat meg kell találni, megállítani, felszámolni Európában, minden törvényes eszközzel - nyilatkozta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes.A politikus kijelentette, imádkozik a strasbourgi áldozatokért, de az "imák már nem elegendőek". Megjegyezte, hogy a strasbourgi események után azoknak kell elgondolkodni, akik a "nyitott ajtók" politikáját vallják Európában.

   
"Az én otthonomban csak az előtt tárjuk ki az ajtót, aki rendes ember. Aki erőszakot és pusztítást hoz magával, az iránt nem létezhet szánalom és könyorület" - jelentette ki. Matteo Salvini jelezte, hogy Olaszországban azonnal őrizetbe veszik, aki interneten a strasbourgi lövöldözést vagy ennek elkövetőjét élteti. A rendőrség "a legmodernebb eszközökkel pásztázza az internetet, azokat a hitványokat keresve, akik mások halálát ünneplik" - jelentette ki.
    

Hangsúlyozta, hogy az olasz hatóságok továbbra is a lehető legnagyobb figyelmet fordítják a radikálizálódott emberekre, iszlám szélsőségesekre és feltételezett terroristákra. Bejelentette, hogy szerdán az olasz nemzetbiztonsági tanács is ülést tart és felülvizsgálja a közeledő karácsonyi ünnepek miatti intézkedéseket.
    

Az olasz belügyminiszter, a migráció-ellenes Liga olasz kormánypárt vezetője izraeli látogatása során kommentálta a Strasbourgban zajló eseményeket. Az Európai Parlament olasz képviselőinek információi szerint a kedd esti strasbourgi lövöldözésben egy olasz újságíró is megsebesült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com