Sérülésekkel kezdődött a bikafuttatás Pamplonában

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Az idei első pamplonai bikafuttatáson az állatok három embert ökleltek fel, akiket sérüléseik miatt kórházba szállítottak - közölte a spanyol Vöröskereszt pénteken.Egyiküket a hasán, a másikat a mellkasán, a harmadik férfit a lábán érte a szúrás, az orvosok szerint elsőre egyikük sérülése sem tűnik súlyosnak. A város védőszentje, San Fermín tiszteletére rendezett, július 14-ig tartó ünnepségek nyolc bikafutatásából az első mintegy három percig tartott és komoly aggodalom előzte meg, mivel az eseményre kiválasztott Cebada Gago tenyészet bikái veszélyességükről, nyugtalan természetükről ismertek.

A tenyészetből származó állatok eddig 28 bikafuttatáson szerepeltek, ezalatt 53 embert ökleltek fel, a legtöbbet a rendezvény történetében. A bikafuttatásokra idén június 1-én kezdték meg a készülődést Pamplona óvárosában, azóta folyamatosan helyezték ki a robosztus gerendákból álló duplasoros fakerítéseket a futás útvonalán.


A bámészkodók csak a külső kerítéssor tetején, valamint mögötte kaphatnak helyet, a kettő közötti részt mindig üresen hagyják, hogy baj esetén a futók beugorhassanak oda. Az indulás előtt a város polgármestere és néhány rendőr végigjárta az útvonalat, ellenőriztek, hogy nincs-e valamilyen útakadály, az üzletek bejáratai, a házak kapui be vannak-e zárva.


A hatóságok a több mint ezer futót egyenként vizsgálták át, mielőtt beengedték őket a futás területére. A nagy többségében hagyományos helyi, navarrai viseletbe - fehér póló vagy ing, fehér nadrág és piros kendő  - öltözött tömeg a startnál egy falfülkébe elhelyezett San Fermín-szoborhoz fohászkodott és kérte áldását a futásra. Az erről szóló dalocskát hagyományosan háromszor kell elénekelni.


A karám kinyitását egy jelzőrakéta adta hírül, a futók azonnal nekiiramodtak, de a 12 állatból álló csorda hamar beérte a tömeget, amely összetorlódott a szűk utcákon. A macskaköveken többen buktak fel, rajtuk átgázoltak a 400-600 kilós bikák. Az első futáson feszült pillanatokat okozott, hogy két állat leszakadt a csordától, egyikük ráadásul megállt és többször meg is fordult, szembe kerülve a mögötte futókkal, míg végül a segítők pálcáikkal beterelték az arénába, ahol az esemény befutója volt.


A bikafutatás után a belvárosi bárok, éttermek, kinyitnak és megtelnek a futókkal és a közönséggel, akik együtt ünneplik meg a sikeresen teljesített futást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com