Sokkoló szórólapokat oszt egy keresztény szervezet az abortuszról 18+

Egy magyarországi keresztény szervezet egyik rendezvényén sokkoló szórólapokat osztogattak.


A téma az abortusz volt, a fotón pedig egy abortált 12 hetes magzat látható, akinek nem adtak esélyt.

Az abortusz mindig is megosztó téma volt és marad is, hiszen a döntés általában az anyáké, ez egyfajta önrendelkezési jog számukra.

aaebe0bc8fd9f28cf91c6503ad8a98d0

Lengyelországban nemrég nagy felzúdulást keltett, hogy be akarják tiltani az abortuszt, akkor is ha az veszélyezteti az anya vagy magzat életét. Erről korábban itt  írtunk.

Több tüntetés is volt, ahol több tízezren tiltakoztak a törvény ellen.

30b2dea16233b0c184f87cf123013457

A keresztény egyházak vallási alapon akkor is ellenzik az abortuszt, ha betegség miatt kellene a terhességmegszakítást elvégezni.

Mi a helyzet Magyarországon?

Hazánkban az abortuszt a terhesség 12. hetéig végzik el, így a három hónapos kis magzat képét sokan használják abortusz ellenes célokra.

4e6f3465ac3a6da1d7da5e76b51b9c35

Az apró kis lény az emberi test egyik csodája, a fejlődő magzatnak a tudományos kutatásokban is nagy szerepe van.

A 12. hét vízválasztó, ekkortól szokták bejelenteni a terhességet a kismamák, mivel a vetélés kockázat nagy mértékben lecsökken. A 12. héttől az embriót magzatnak nevezzük.

Mi történik a 12. héten?

A baba ülőmagassága – azaz a fejétől a fenekéig mért érték – ekkor már meghaladja a 4 cm-t, az arca egyes részei is felismerhetővé válnak. A magzatnak van szemhéja, állcsontja, állkapcsa és szájpadlása is. Ekkor differenciálódik a rekesz és a tüdő, megindul a külső nemi szervek fejlődése, a szív pedig percenként 140-160-al ver. Az apró kis embernek már minden belső szerve kialakult, néha lenyeli a magzatvizet, majd kipisili. Nagyon sokat mozog, forog és tudja hajlítgatni majd szopni az ujját. A 12-13 héten végzik el a tarkó mérését, amiből következtetni tudnak a Down-kór esélyére.

De mi történik azokkal a magzatokkal, akiket a szüleik elvetettek?

Az abortált magzatokat azonban a tudomány felhasználja a következőképpen:

-A gyógyszeripari vállalatoknak egy része abortált embriók maradványait is használja oltóanyagok készítéséhez.

- Dobtak már piacra olyan krémet, amelynek elkészítéséhez 14 hetes magzat bőréből vettek mintát, majd a sejteket kitenyésztették.

3-month-old-human

-Egy ízkutatásra specializálódott kaliforniai cég a Senomyx a kutatásaihoz olyan sejtvonalat alkalmaz, amelyet Hollandiában alapítottak a 70-es években egy törvényesen abortált emberi embrió veséjéből.

Az ún. A HEK 293 kódnevű sejtvonalat nemcsak ez a cég használta és használja, de az egész világon elterjedt a gyógyászati, biotechnológiai célú kutatásokban. A Senomyx-szel olyan élelmiszeripari óriások szerződtek, mint például a Nestlé vagy a PepsiCo.

merck

2013-ban Dr. Szabó Marcel ombudsman-helyettes azt mondta, hogy ok lehet annak a feltételezésére, hogy vannak olyan cégek a nemzetközi piacon, amelyek emberi embrionális szövetet is felhasználnak a termékeik gyártásához.

Többen azt sürgetik, hogy tüntessék fel a termékek címkéjén - mint ahogy a kozmetikumokon is szerepel, hogy tesztelték-e állatokon - hogy a gyártása, tesztelése során használtak-e embriókból nyert sejteket.

Forrás: blikk.hu, lemon.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com